Már reggel 5-kor felébredtem és 6-kor már ki is dobott az
ágy.
Áron írt, hogy meggondolta magát, mégse jön le ma, mint ahogyan azt tegnap
jelezte, majd az évzáró (június 28.) után jön csak le Dömsödre.
Ha a
cseresznyét nem szedi le valaki a fáról most, akkor az rárohad, mint azt tette
tavaly is.
Csak kenyérért kellett kigurulnom a Dobos ABC-be, de ha már
ott vagyok, akkor veszek egy darab lecsókolbászt is.
Amikor legutóbb a ½
kg-os cipó ára 250.- forintról 270.- forintra ugrott, igyekeztem, hogy ezen a
szemem se rebbenjen, de most, hogy a múlt héten még 270.- forintos cipó ma már
420.- forintba kerül, ezen már el kellett gondolkoznom. Ez a (nem is éves) 55
%-os áremelkedés, több mint 20-szorosa a kormányunk által kalkulált 2,7 %-os éves
inflációnak (amivel nota bene sem az MNB, sem a KSH nem ért egyet, mert az infláció
mértékét magasabbnak ítélik.)
A zöldségek és a gyümölcsök áremelkedéséről már nem is
beszélek, mert ugyebár aszály volt.
A korábbi áremelkedéseknél pedig az volt az egyik magyarázat, hogy nagyon
felment a kőolaj világpiaci ára és emiatt a szállítási költség növekedése
rárakódott a termék árára. De most, hogy egyfolytában csökken a kőolaj
hordónkénti ára, most miért nem rakódik „le”?
Amikor a földgáz világpiaci ára csökkent és csökkent, akkor
a kormány miért nem lépett közbe, hogy a TIGÁZ is csökkentse a gáz fogyasztói
árát? Vagy miért nem szólította fel a nyugdíjasokat, hogy mindenki menjen ki a
világpiacra és onnan hozzon be egy nylon zacskóban gázt, mert az lenne csak az
igazi rezsi csökkentés?
De sokkal egyszerűbbet mondok: A mindenkori nyugdíj
törvénybe miért nem fektetik le, hogy a nyugdíj indexáláshoz miként kell
beavatkoznia a kőolaj és a földgáz világpiaci árának vagy az esetleges
aszálynak.
Nekem az átlaghoz képest viszonylag elfogadható nyugdíjam
van, de amikor egy kicsit utánaszámoltam, kiderült, hogy a mai nyugdíjam
vásárlóértéke körülbelül a fele a 20 évvel előttinek. Akkor mit szóljon a
kisnyugdíjas?
Viktor, ez így nincsen jól.
Úgy döntöttem, nem bosszantom tovább magam, inkább kimegyek
és elkezdem szedni a cseresznyét.
Ott meg a szúnyogok bosszantottak. Amíg én megettem egy szem
cseresznyét, addig száz szúnyog evett engem. Persze, ha tudnám, hogy mivel kell
bekennem magam, akkor egy fokkal jobb lenne a helyzet, de hát, aki hülye az
haljon meg.
Ezt is feladtam. Azt a kifogást találtam ki, hogy még nem is
igazán érett a cseresznye, majd talán inkább holnap. Addig még az is lehet,
hogy találok valamilyen kenőcsöt, ezért inkább bemegyek, iszok egy pohár sört,
felveszek egy fürdőnadrágot és úszok egy jót a Dunában.
A Duna is Dél fele folyt és a szél is erősen arra fújt,
ezért visszafele igencsak meg kellett küzdenem az elemekkel, de mint Hemingway
írja az „Öreg halász és a tenger”-ben, hogy: „Az ember nem arra született, hogy
legyőzzék…”, én sem adtam fel.
A megmaradt csirke szárny sem telelhet az idők végezetéig a
hűtőben. Feldaraboltam, megmostam, bepaníroztam és az új olajsütőben kirántottam. Nagyon jóízűt vacsoráztam belőle.
A nap a locsolással fejeződött be.
o
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése