Nagyon későn ébredtem. Nem is értem, hogy miért. Más rendes
ember ilyenkor már túl van gyomláláson, a locsoláson és a fűnyíráson, én meg
még csak most kecmergek le.
Mannát beengedem, adok neki enni és inni.
Elkezdem készíteni a reggelit. Milyen reggelit? Már az
ebédet kellene készíteni, mert mire elkészül, már dél van.
Büntetésből, amiért ilyen későn keltem, inkább koplalok egy
kicsit és az ebéd készítéséhez kezdek.
Bevagdalom és befűszerezem a két csirkecombot. Bekerül a
nagy serpenyőbe. Mellé karikára szeletelt krumplik kerülnek és fedő alatt szép
lassan sülnek.
Délután átjött Judit, hogy tudnék-e adni valamilyen alvó
alkalmatosságot, (habszivacsot), mert a négy vállalkozó, aki Miskolcról jött
hozzájuk, azok nem valószínű, hogy ma végeznek a nagy nyírfa kivágásával.
Én hirtelen nem tudtam neki semmit kínálni, mert az IKEA
összecsukható ágyat éppen odaajándékoztam Zsuzsiéknak, de ha rendes emberekről
van szó, mi most éppen indulunk haza, a ház kulcsait oda tudom adni.
Judit ezt
nem merte vállalni, ezért a kihúzható ágy műszőrme borítását és két betétet
tudtam neki felajánlani.
Be is tettük az autóba és átvittük neki, mert mi már
indulófélben voltunk Mannával.
Kicsit jobban odaléptem a gázra, mert 7-kor kezdődött a BeshOdroM
koncertje a KOBUCI kertben és előtte még szerettem volna kitenni Mannát és a piros
kosarat (tele kajával) Gazdagréten.
A koncert nagyon jó volt. Nagy sikerük volt, de sokan kint
rekedtek.
Visszafele elég nehezen találtam meg az autót, de végül
meglett és ½ 10-re haza is értem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése