Attól, hogy az idő egy kicsit szomorkás, még nem kellene a
délelőtt nagy részét az ágyban tölteni.
Volna itt mit tenni, még keresni se
nagyon kell. Kicsit felhős az ég, a kánikula alábbhagyott, 24 ͦC van és a
hétvégére további lehűlést jósolnak.
Egy kis angolozás. Készülnöm kell a szombati külön angolra,
mert Dubó Katiék jönnek.
Beszéltem Zsolttal a Déli Dömsödi szomszédunkkal a telkének
az eladása ügyében. Már nem 8,4 milliót kér érte, mint azt tavaly jelezte, sőt
azóta azt is szomorúan kommentálta, hogy mi az Északi szomszéd telkét vettük
meg 6 Milláért, nem pedig az övét. Most úgy néz ki, hogy 5 Milláért odaadná a
telket, amire még rámenne az ügyvédi költség és az átírási illeték.Megbeszélem a lánnyal és utána visszatérünk rá.
A lánnyal megbeszéltem, hogy szombaton vagy vasárnap
meglátogatnánk őket Balatonfüreden, de ezt még Áronnal is egyeztetnem kell.
Hét óra magasságában
elindultam Budapestre. Az M0-ás rekonstrukciója miatt egy helyen magam is eltévedtem.
Mást mutattak az útjelző táblák és mást mondott a navigáció.
Útközben megálltam
egy német rendszámú lerobbant vészvillogós Audi mögött. hogy segítsek nekik.
Beragadt a jobb
hátsó fékjük.
Fel is hívtam egy közeli szerelő műhelyt és elmondtam, mi a
lerobbant autó hibája. Azt mondták, szívesen kijönnek érte, bevontatják a
műhelybe és holnap megjavítják. A bevontatás 300 €, a javítási költség pedig
majd attól függ. Azt rögtön éreztem rajtuk, hogy a lenyúlásban profik.
Folytatva az utamat 9 óra után értem Gazdagrétre. Áron azt
mondta, ne erőlködjek, én nem vagyok meghívva a holnapi évzáróra.
Abban maradtunk,
hogy akkor ő egyedül megy, és amikor hazaér, indulhatunk TESCO, Decathlon,
(mert vegyek neki egy új hálózsákot a sporttáborra) és végül Dömsöd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése