Arra ébredtem, hogy odakint szikrázó napsütés vnn. Még alig múlt el február közepe, de már látni, hogy a télnek visszavonhatatlanul vége és ebből, akár kijött a medve, akár visszament, hamarosan tavasz lesz. Ez lélektanilag jó pillanat arra, hogy rendezzem a meglehetősen kusza pénzügyeimet. Szerintem, ha már a napelemek felt lesznek a tetőn, meg a lakókocsin is, akkor már átláthatóbbak lesznek az ügyek. Emővel, ha nem is veszekedtünk telefonon, de nagy surlódás volt közöttünk, mert ő úgy ítélte, hogy miközben én mindenkinek a segítségére sietek, addig vel kevesebbet törödöm és ő az ügyeim között háttérbe szorul. Ettől annyira rossz lett a kedvem, hogy arra gondoltam lemondom a délutáni és az esti programokat, hogy egyedül maradhassak.
Az ebéd a szokásos, de csak a levesig jutottam el. A brushupon már egy kicsit felengedett a kedvem és Katienek köszönhetően nagyon jól éreztem magam. Magát, az angollal való renszeres foglalkozást egyre hasznosabbnak itélem, főként a rendszeressége miatt. Utána siettem haza, hogy még fél hatig rendbe tudjam magam hozni. Átléptem a saját rosszkedvem árnyékát és felmentem Emőért, hogy induljunk.
A buszból még felhívtam Emőkét, hogy az esti lefekvésnél legyen gondja Áronra.
A Mariottban tartott befektetési szemináriumon két közepes és egy nagyon jó előadást hallgattunk meg. Szerintem Emő többet értett meg az előadásokból, mert az ő fülén végig ott volt a tolmács készülék, én pedig az előadások közben éreztem, hogy egy-két finomság számomra kimaradt az előadásokból. Mire a svédasztalokhoz értünk, már teljesen elszállt a délelőtti rossz kedvem. Hazafele egy nagy sétával kezdtük az utat és a hideg széllel dacolva egészen az Erzsébet híd budai hídfőjéig gyalogoltunk, hátha az jót tesz a lelkünknek, no meg a nagy zabálásnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése