Mire Emő elindult a munkába, addigra Áron is felkelt és mintaszerűen készült az iskolába menni. Még arra is maradt ideje, hogy egy nagy bögre müzlit beáztatva tejben megegyen. Én még egy darabig lustálkodtam, de azután csöngetett Csabi, hogy mennének Eplénybe síelni. Odaadtam neki a sícipőt, beállítottam a lécén hozzá a kötést, kiválasztotta a neki tetsző síruhát és a síszemüveget. "Hals und Beinbruch", mondtam búcsúzóúl.
Délelőtt találtam egy viszonylag olcsó wizzair repjegyet hármunknak egy áprilisi Budapest-Bristol oda-vissza útra, de Norcikám azt mondta, hogy ez drága és majd ő keres egyet a Ryanair-nál.
Norci valóban talált egy jegyet nekünk összesen 77 ezer forintét. Ezt mind a hárman olcsónak találtuk ahhoz, hogy végre láthassuk őket egy hétig saját környezetükben. Most már csak az a kérdés, hogy Zoli bácsi (Áron osztályfőnöke) megfelelőnek találja-e Áron viselkedését, szorgalmát és előmenetelét ahhoz, hogy elengedje egy hét rendkivüli szabadságra.
Anna néni például arra panaszkodott, hogy hiába fizettük be a Zrinyi matekversenyre a nevezési díjat és ő hiába szól Áronnak, hogy el ne felejtse, délután egykor itt az aulában van a gyülekezője azoknak, akiket vinnie kell a matek versenyre. A 40 főből csak egy hiányzott, Pacher Áron, ami azért is baj, mert az eredményével erősítette volna a Törökugrató Iskola eredményét.
Áron természetesen nem tudta elmondani, hogy miért nem volt ott a megbeszélt helyen és időben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése