Áront elvittem a Nóra nagyihoz

Mind a ketten rosszul aludtunk. Én tudom, hogy lépten-nyomon felébredtem és mindenféle vélt vagy kitalált indokkal fel is keltem az éj közepén. Áronról pedig tapasztaltam, hogy időnként kimászkál a konyhába, szerintem csak azért, hogy igyon valamit.

Végül hét óra után felkeltem és arra biztattam Áront, hogy nyolc óra után nem sokkal el kellene indulnunk.

Közben nagy utálattal beadtam magamnak (akkor még azt hittem) az utolsó szurit.

Hogy nagyobb kedvet csináljak a felkeléshez, főztem virslit, lágy tojást és fejtem hozzá friss kefirt. Szerintem az utolsó percekben tudtunk csak elindulni.

Áron most először jött velem az Érsebészeti Klinikára. A váróteremben kicsit a vállamra hajtotta a fejét, hogy az elmaradt éjszakai alvást ott pótolja.

Hamar sorra kerültem. Berencsi doktornő olyan bonyolult átállási stratégiát javasolt a Traxiparinról vissza sincumar-ra, hogy kértem, hogy ezt a papíromon is rögzítse. 

Eljövet még elfogyasztottunk a klinika büféjében egy Marlenkát és egy kávét.

Onnan a Nóra nagyi felé vettük az irányt, ami annyira közelinek bizonyult, hogy  nem is kellett volna leállítani és újraindítani a mobil parkolást, ha nem lett volna más az oszlopszám.

Nagyi nagyon megörült az érkezésünknek. Ismét megállapította, hogy Áron megint nőtt, amióta nem látta. A nagyinak ismét a lelkére kötöttem, hogy 31-én pénteken 8:15-kor indul a Bp.-Csopak vonat a Déli pályaudvarról, vigyázzanak, hogy időben induljanak el.

Onnan még előbb hazajöttem és csak itthonról – és immáron már tömegközlekedéssel - indultam el Budaörsre az Ultrahang kezelésre.

Este hat óra után elindultam átvenni az „Árkád”-ban a Vaterán vett riasztó szirénáját.

Onnan még elmentem, az ugyancsak Neten vásárolt kémény nyílás záró ajtaját átvenni. Hazafele a buszon már gusztáltam az új szerzeményeket.