Arra ébredtem, hogy a jobb
felkaromon az érzékeny rész megdagadt, megkeményedett és a színe lilásra
váltott. Egyáltalán nem volt egy megnyugtató látvány. Elhatároztam, hogy ma ezt
megfogom mutatni egy orvosnak.
Felkelés után készítettem magamnak
egy kis reggelit, kirámoltam a mosogatógépet, majd elindultam Áron iskolájába
átvenni a bizonyítványát.
Lefele menet vittem magammal az 5
literes butykost tele állott vízzel. Megnéztem a császárfa csemeténket és a tövénél
ráöntöttem az 5 liter vizet. Kihívtam a nőt a nyugger irodából, hogy
eldicsekedjek, mit ültettünk tegnap, de ezzel elkéstem, mert mint mondta,
reggel az volt az első dolga, hogy megnézze. Átadtam neki az üres palackot és
elmondtam a használati utasítást. Mindig reggel és mindig állott vízzel
locsolni.
A 8-as busszal és az 59-es
villamossal mentem a suliba, ahogyan ezt Árontól tanultam, hogy ez a legjobb.
Miután
átvettem a bizonyítványt, nyugalmat erőltettem magamra, leültem egy padra és
fellapoztam a VII.a-ban elért eredményeit. Se nem jó, se nem rossz. Ami nem
tetszett, az a Magyar Irodalom „közepes”, valamint a matek és a kémia „jó”,
mert mindkét tanár szerint ezekből ő a legjobbak közé tartozik az osztályban.
Csak hát a hanyagsága.
Elhatároztam, hogy elfogom mondani a véleményem, de csak
emiatt nem fogom elrontani a nyaralását. Ha meg tudom győzni arról, hogy neki
jó lenne, ha felvennék egy neki is tetsző középiskolába, akkor jó, ha pedig nem,
akkor bennem van a hiba.
Onnan a Fehérvári úti SZTK-ba mentem
a karom miatt, s bár Emőke tegnap mondta, hogy a Semmelweis emléknap miatt ma
minden egészségügyi intézmény zárva van, mégis megtettem ezt a fölösleges utat.
Hazaérve egy csepp jó hír
fogadott: a német nyugdíjamat, mint minden évben, úgy most is (2,1 %-kal)
emelték. Az összeg jelentéktelen, de a gesztus jól esik.
Úgy ültem le a blogot írni, hogy
közben be legyen borogatva a jobb felkarom. Egy idő után úgy éreztem, hogy már
eleget borogattam, eleget pihentettem, kiteregettem a tegnapi nagymosást.
Kicsit Duolingo-ztam, de Takács
Gabikát nem tudtam utolérni, majd felhívtam Ellit, hogy tudna-e fogadni. Azt
mondta köszörülés közben, hogy ½ 5-re mehetek.
Pár perccel később érkeztem.
Nagyon rendbe tette a lábamat, de csak részben engedte kifizetni, mert szerinte
a múltkor rosszul számoltuk el a LED izzókat. A vacsorához adott néhány vöröshagymát és mi több, a nagyinak megvettem
tőle a régi asztali számítógépét.
Amint hazaértem elkezdtem készíteni
a vacsorát. Megvan a két legfontosabb alapanyag, a vöröshagyma és a sertés
köröm. Hosszú főzés után elkészült a körömpörkölt.
Szerencsére a tálalásnál
találtam a hűtőben hozzávaló kovászos uborkát.
A körömpörkölt előtt egy kupica Sligovica
és utána egy dobozos sör.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése