Hét óra körül ébredtem. Mannát kiengedtem
csavarogni, fára mászni, majd egy rövid időre még odabújtam Áronhoz.
A radiátorok már egy órája mennek, de még
nem az igazi. A hálószobában éreztem, hogy az egyetlen radiátor levegős és csak
az egyik vége melegszik. A kazánnál rátöltöttem és így a nyomás 1,2-ről felment
1,6-ra, majd lelégtelenítettem a felső radiátornál és rögtön melegített mind a
két oldala.
Kimentem fát vágni és begyújtottam a
cserépkályhába is és a fenti Jancsi kályhába is. Odakint, bár süt a nap, de
nagyon hideg, 0 ॰C van.
Áron még szeretne egy kicsit lustálkodni,
ezért hagytam és inkább leültem megírni a blogot és elkezdtem Duolingózni.
Amikor Áron végre felkelt és felöltözött,
el tudtunk indulni. Áron csak a Leventéékig jött velem, ott elkérte a ház
kulcsait és azt mondta, ha Levente nincs itthon, akkor ő haza megy.
A piacon vettem két doboz tojást egy
darab angol szalonnát és friss kenyeret, no meg néhány szem téli retket.
Onnan M. Marikához vittem a fekete
nadrágot egy kis igazításra, amiért vasárnap két órakor már mehetek. Közben
vele is megtárgyaltam a Nóra nagyi problémát.
Visszafele Beköszöntem G. Lacihoz és
elmondtam, hogy mit tervezünk ellene. Azt, hogy odaadnám a huzikát nekik, ha
elvinné a feleségét egy-két hétre bárhova Európában (Madrid, Páris, Róma),
Judit biztosan nagyon örülne neki.
Utána megkérdeztem T. Juditot, hogy Áron
ott van-e a Leventénél, de mondta, hogy Levente fodrászhoz ment, ezért Áron
tőlük hazament. Megbeszéltem vele, hogy ha Levente ebéd után (kb. 3-kor) átjön, akkor
a két fiúval 1-2 órát fogok németezni, mind a kettőjükre ráfér.
Itthon készítettem egy nagy reggelit.
Áron oda volt az ízektől.
Manna olyan hancúrozást rendez a kertben,
hogy azt fel kellene vennem videóra. Nem csak futkos, hanem néha felrohan egyik
vagy másik fa tetejére és onnan néz rám, hogy veszem-e az adást.
Elkezdtem készíteni az íróasztal fölé
tervezett írószer tartót.
Átvittem Gabikának a kütyüjéhez
megérkezett két akkumulátort. Rögtön be is tettük az okos telefonjába. Nagyon
örült neki. Beszélgettünk, iszogattunk és Gabika megkínált egy cékla
főzeményével, amit később én is meg fogok próbálni elkészíteni.
Odatettem a sok zöldséges csirkelevest.
Közben vissza kellett mennem a piacra, mert délelőtt elfelejtettem megvenni a
beígért krémeseket. A piac már zárva volt, de a cukrászda szerencsére még nyitva.
Három körül megjött Levente, de ő
közölte, hogy neki nincsen kedve németezni és ezért inkább Interneteztek és
sakkoztak. Annak nem örülnék, ha rossz irányba lennének egymásra hatással.
Amikor Levente elment leültünk ebédelni,
ami inkább már ebcsora volt, mint ebéd. Az aprólékból sok került Manna adomány
tálkájába.
Kaja után, Áron javaslatára ismét
megnéztük „A szeretet szimfóniája” (2007) filmet, ami egy tipikusan amerikai
hatásvadász romantikus film, de nekem tetszett és ezért hálás voltam Áronnak.
Még este elkészítettem a holnapra szánt csirke pörköltöt, hogy holnap már csak a tésztát kelljen kifőznöm hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése