Reggel úgy készülődtem a reggelivel, hogy
10-re átérjek Juditékhoz, mert ma jön a Napelemes vállalkozó.
Mannának is adtam
kaját és már indultam is. Pont egyszerre érkeztünk a vállalkozóval. Valamivel több,
mint egy órát tartott a részletekre is kitért megbeszélés. Amikor elment,
megnyugtattam Juditot, hogy én hozzáértőnek és jól felkészültnek találom a
vállalkozót, aki azt ígérte, hogy ma este mind a kettőnknek át fogja küldeni az
5,2 MW-os rendszerre az árajánlatát.
Ami nekem a részletekben tetszett, hogy a
Primo inverter már korszerűbb, mint az enyém és egy web-es blokkot is
tartalmaz, amivel a neten keresztül lehet figyelni a rendszer működését, vagy
egy esetleges leállását.
Utána Levivel átvettem az aktuális német
leckéjét, majd lejátszottunk két parti sakkot. Mind a két partiban Levi nyert,
igaz, hogy az egyikben egy huszár előnnyel.
Onnan átmentem Gulyás Laciékhoz. Judit
ebéddel kínált és én hiába szabadkoztam, hogy nem ezért jöttem, meg kellett
ennem a kitálalt adagot.
Utána még hosszan beszélgettünk az
Áronnal kapcsolatos gondjaimról.
Gulyás Juditot elvittem Miskolczi
Marikához, mivel neki is volt ott megrendelt varrni valója, de ott sajnos senki
nem volt, aki minket beengedett volna.
Itthon, először adtam Mannának is ebédet,
majd leültem a Notebook elé és megírtam a tegnapi és a mai blog bejegyzést.
Fejben és a hozzávaló dokumentációk
kinyomtatásával már készültem a 2 x 25 W-os Bluetooth sztereóerősítő
összeszerelésére. Van néhány dolog, amire még csak fejben készülök, de ezek a
legrosszabb dolgok, mert a fejemben sok helyet foglalnak el.
Bélyegezésre és TV nézésre egyáltalán nem
marad időm.
Határozott tervem, hogy megpróbálom
megtanulni eljátszani Chopin e-moll ( Op. 28. No. 4. prelúdiumát az itteni kis klaviatúrán.
Ebben nagy könnyebbséget jelent, hogy a dallamot szinte kívülről tudom, de az
még nem jelenti azt, hogy a kinyomtatott kotta szerint el is tudom játszani.
Nagy örömömre Áron hívott Skype-on és
elmesélte, hogyan sütött Emőkének és Ottónak a mélyhűtőből kivett kapros,
mustáros lazacot és hogy azt, hogyan fogyasztották Ottóval hármasban nagyon
finom salátával. Nekem szinte mindegy, hogy hogyan sikerült, nagyon büszke
vagyok a fiamra. (így működik egy elfogult apa.)
Megbeszéltem vele, hogy mi Mannával csak hétfőn reggel indulunk haza. Ezek szerint ma még bekaphatok egy-két unikumot is.
Megbeszéltem vele, hogy mi Mannával csak hétfőn reggel indulunk haza. Ezek szerint ma még bekaphatok egy-két unikumot is.
Közben Manna állandóan jön és
dörgölődzik, hogy egy kicsit őt is simogassam. A szeretet piacterén nagy a
konkurenciaharc, de mindenkinek jut belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése