Nekem 6:55-kor csörgött az ébresztő, de
az Áronét nem hallottam. Véhül 7:11-kor mentem be hozzá, azzal, hogy Áron neked
7:12-kor el kellett volna indulnod. Naná, hogy nem mosott fogat és azt már nem
tudtam megállapítani, hogy miket hagyott itthon.
Felkelve megállapítottam, hogy a lakásban
olyan nagymérvű a kupleráj, hogy így Katikát még meg sem lehet kérni, hogy a
hét végén tolasson be takarítani.
A reggeli után levittem az ÚJ BUDA
Polgármesterének írt ajánlott levelet a postára.
Elvégeztem egy-két Duolingót, megnéztem a levelezésemet,
bekukkantottam a Facebook-ba és készülődtem a délutáni Brushupra.
Végre egyszer időben indultam el és így
elértem a 14:23-as 8-as buszt és még arra is tudtam figyelni, hogy Manna
megkezdje a napi csatangolását.
Közben felhívtam Nóra nagyit, hogy kaptam
egy értesítést, miszerint holnap kézbesítik nálam a neki szánt BioLux
serpenyőkészletet, de ő mondta, hogy most nem érzi magát olyan jól, hogy lemenjen
pénzt kivenni a falból. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, majd én kifizetem.
Időben érkeztem a Brushup-ra. Gerry hamar
elfelejtette velünk, hogy nincs Katie és Larry. Nagyon profi módon vezette a
foglalkozást.
Manna (tanárnő) lemondta a mai olvasói órát,
mondván, hogy a pedagógustüntetések ellenére mindenki időben haza tudjon érni.
Hazafele bementem a CBA-ba. Vettem
Áronnak a tízóraijához főtt-füstölt tarját, a Mannának (macska) ONE macskakaját
és magamnak Unikumot.
Mi a mélyhűtőből elővett székelykáposztát
vacsoráztunk, kissé feljavítva piros paprikával és tejföllel.
Megírtam az SPS szerződés lemondó
levelét, amit ma email-en küldtem el, holnap pedig ajánlott levélként fogok
feladni.
Elkészítettem a vacsorát és emelt hangon kértem Áront, hogy függessze
fel végre az Internetezést.
Az üzenő füzetet ismét elkérve
konstatálnom kellett, hogy ma 5-kor szülői értekezleten kellett volna
megjelennem. Annyit azonban sikerült elérnem, hogy Áron a személyi adatait
végre kitöltötte az üzenő füzetben.
A lefekvés időpontját illetően még mindig
nincs közöttünk egyetértés, de egy stratégiai kérdésben megállapodtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése