Ez nem az én napom.

Korán ébredtem és keltem. Céltudatosan összpakoltam és mindent berámoltam az autóba. Manna egyfolytában reklamált, hogy ki szeretne menni, de mondtam, hogy most már nem mehet ki, mert nemsokára indulunk haza.

Bekaptam egy szelet pirítóst és hozzá disznósajtot és tejeskávét.

Eddig minden rendben ment, ahhoz, hogy 11-kor megjelenhessek az Urológia Klinikán a hólyagtükrözésre, amire lelkileg is felkészültem. Most azonban beütött a krach! Nem találtam a lakás kulcsát, ami nélkül nem tudom bezárni a házat, de mi több, ki se tudunk állni az autóval, mert a tolókapu is be van zárva.

Többször tűvé tettem minden helységet, mert arra halványan emlékeztem, hogy ma reggel egyszer már a kezemben volt a ház kulcscsomója. Az idő meredeken fogyott és legszívesebben káromkodtam volna a saját hülyeségem miatt, de nem volt kinek, Manna meg csak megijedt volna.

Nem volt mit tenni, felhívtam Ágit, hátha szabadnapos és szerencsém volt, mert éppen otthon volt. Kértem, hogy engedjen ki a kertből és riasztózás után zárja be a házat. Ekkor már késésben voltam, amit csak az növelt, hogy Ági rossz kulcscsomót hozott magával és vissza kellett mennie a jóért.

Utána 1000-el elindultunk Budapest felé. Otthon csak felvittem Mannát és magamhoz vettem a beutalót és már rohantam is a 8-as buszhoz, később az M4-es és M3-as metróval a Klinikára.

Szerencsémre, rosszul emlékeztem, nem 11-kor kellett megjelennem, hanem 11 és 13 óra között bármikor.

A kórházi állapotok egyre rosszabbak. Ez a klinika a világhírű magyar Semmelweis Orvostudományi Egyetem része. A hosszú várakozási időről a panaszkodóknak csak annyit mondtak a nővérek, hogy sajnáljuk, de a három szakorvosból kettő elment külföldre. Én már nem szeretnék senkit befolyásolni, mindenki saját maga értékelje azt, amit tapasztal.

Egy órakor sorra kerültem. A doktor úr megírta ez engem beutaló urológus orvosnak, hogy a Sincumar szedése miatt előbb állítson át Traxiparinra, mert így kockázatos a hólyagtükrözés. Nekem csinált egy hólyag UH-t és a képernyőn mutatva türelmesen és barátságosan megmutatta, hogy miért lesz szükség a tükrözésre.

Azt is elmondta, hogy ha már átálltam a Traxiparinra és van új INR leleltem, akkor, bár ő már nem lesz itt, mert Ausztriában fog dolgozni és ott fog letelepedni, de a kollégája meg fogja csinálni a hólyagtükrözést.

Addigra már olyan jól kommunikáltunk egymással, hogy vettem magamnak a bátorságot, hogy megkérdezzem, mégis mennyivel lesz több a jövedelme. Azt mondta, hogy a jövedelme durván tízszeres lesz, de ez csak a kisebbik tétel, a nagyobbik az, hogy Grazban, ahova ő megy sokkal jobbak a kórházi viszonyok és erről órákat tudna mesélni, amire most nincs idő, mert így is 10-12 óra a napi munkaideje.

Kettőre értem haza és nem sokkal később Áron is megérkezett a suliból. Rögtön leült a számítógép elé. Megkértem, hogy rámolja ki a mosogatógépet, mert arra az elmúlt három napban „nem volt ideje” és lassan kezdje el az iskolai elfoglaltságait. Mutassa meg az Üzenő füzetét, a Lecke füzetét és kezdjen hozzá a tanulni valókhoz.

Megettem a hűtőben talált utolsó kisvödör csirkeleves felét. Közben Áron leengedte Mannát, mert az idő már nem olyan barátságtalan, mint reggel volt.

Én megírtam a Banggood-nak a második reklamációs levelem a bluetooth-os fejhallgató miatt. Közben érkezett egy mágneses gyorscsatlakozós töltő zsinór, amelyikről először azt hittem, nemhogy elromlott, hanem el sem indult. És már azon kezdtem gondolkozni, hogy ha a kínai termékek minőségét romlani látom, akkor meg fogom szüntetni a velük való üzletelést. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a reklamációimat eddig még mindig akceptálták. Most pedig kiderült, hogy nincs is a csatlakozó kábelnek semmi baja, csak ezt a technológiát csak bizonyos típusú mobil eszközök támogatják.

Amikor Emőke hazaérkezett, egy kicsit reklamált, hogy már megint neki kell lemennie a Mannáért és a szegény macska biztosan egész nap éhezik. Hiába mondtam, hogy Manna ma harmadszorra van lent és a köztes időket itt fent evéssel és alvással töltötte.

Nem voltam megelégedve Áron leckefüzetével és az Üzenő füzetben talált érdemjegyeivel. Az elmúlt három napban szekatúra mentes volt az élete, ezért azt javasolta, hogy állapodjunk meg abban, hogy a hétköznapokban nem fog Internetezni, viszont a hétvégén nem jön Dömsödre, hanem itt marad Budapesten. Az első gondolatom az volt, hogy miért is kényszeríteném őt arra, hogy jöjjön Dömsödre, ha egyszer itt Gazdagréten jobban érezné magát. Később azonban jobban átgondoltam a dolgot és rájöttem, hogy ezzel a liberális szabadságával, lehet, hogy jobban ártok. Az elmúlt három nap Dömsödről csak annyit láttam, hogy naponta 10-12 órát van a számítógépen bejelentkezve és ez nem jó.

Tudom, hogy nekem szinte minden reggel és minden este szólnom kell, hogy mosson fogat, és ha nem vagyok itt, akkor ezt a szekatúrát is megússza. Azt is látom, hogy az elmúlt három napban egyetlen alma, a hűtőből pedig egyetlen narancs sem fogyott. Azt is tudom, hogy nem szereti, ha Dömsödön a reggeliknél kérem, hogy fogyassza a kitálalt hónapos retket, paprikát, paradicsomot és az újhagymát is, mert az is szekatúrának tűnik. Az ágya melletti zacskókból lelki füleimmel hallom amint mondja: „na végre, nem kell azt a szar teljes kiőrlésű, meg majdnem fekete kenyereket ennem, mert itt vehetek hófehér kifliket, zsemléket és még piskótát is”.

Hallom, amikor mondja, hogy a sok zöldséges csirkeleves meg a mindenféle szar (bab, kelkáposzta, borsó stb.) főzelék helyett, az itt hagyott pénzből végre vehetek pizzát, chipset és mindenféle „junk food”-ot. Ezeket a kedvenceimet azután az ágyam mellett vagy készen vásárolt ragacs üdítőkkel, vagy ami még rosszabb méz helyett kristálycukorral (Az elmúlt három napban semmi akácméz nem fogyott, viszont egy fél kiló kristálycukor igen.) ízesített nem igazi citrommal készített limonádé fogyott.

Itt legalább nem kell elmennem, bringázni, nem kell menni, úszni, végre nyugodtan játszhatok a számítógépen, senki nem szekíroz. Ilyen és ehhez közeli gondolatokkal forgolódtam, őrlődtem az ágyban, amikor már mind a ketten lefeküdtünk.