2016. február 9., kedd

rend csinálás

Áron időben indult el, de még szemrehányóan beszólt, hogy „ugye kértelek, hogy ne tegyél annyi tarját a tízórai szendvicsembe?!” Mondtam neki, ha túl soknak találod, akkor tegyél ki belőle, legalább lesz reggelim.

Azzal a lendülettel keltem fel, hogy ha most nem kezdek el minden nap legalább egy órát törődni a lakással, akkor nem fogjuk tudni pénteken átadni a terepet a Katikának. Úgy látszik, hogy ez a megállapítás hatott. 

A konyhaablak előtti pulton volt a legátláthatatlanabb a rumli. Még mielőtt bármit csináltam volna először itt tettem rendet.

Utána jöhet a reggeli. A grillcsirke maradékból ettem és utána tejeskávé.
Következett a napi Duolingó, majd egy jó kis angol gyakorlásként írtam egy reklamáló levelet a Banggood-nak.

A második etap az íróasztal volt. Ott is sokat haladtam előre, de még közel sincs vége.

Pihenés gyanánt megnéztem a Fradi –Debrecen meccset.

Amikor Áron hazajött az iskolából, tőle is azt kértem, hogy mostantól péntekig, mindennap töltsön legalább egy fél órát a körlet renddel. Ez a kérés elsőre nem izgatta fel, inkább leült a számítógép elé játszani, de majd ma még kérni fogom erre.

Ma elítélhető módon elmaradt a gyerek német, mert Olivér és Bálint elkísérte Misit (magyar vizsla) az orvoshoz röntgenre.

Vacsorára megettünk egy adag csirkelevest a hűtőből, Áron kocsonyásan, én pedig a mikróban melegítve, miközben beleloptam egy kis csípős paprikát.

Nyolc óra fele már megelégeltem Áron Internetezését és kértem, hogy mutassa meg az Üzenő Füzet-ét és a leckefüzetet. Nem adtak fel leckét és a leckefüzetemet sem tudom, hogy hol van – mondta és ekkor már éreztem, hogy ennek ma nem lesz jó vége.

Az Ágy mellett még mindig nagy a rendetlenség, nasi zacskók és üdítős üvegek.

Közben átküldtem Emőkéhez, hogy mondja fel neki a biológiát. Emőke azt mondta, hogy azt valamelyest tudta. Kérte, hogy menjek le zsemléért, amire Emőke megkérdezte: „miért Apád menjen le? Te nem tudsz lemenni?

Lementem a CBA-ba, hogy vegyek zsömlét, tarját, hogy holnapra legyen tízóraija. de kértem, hogy addig hozza rendbe a környezetét és rámolja ki a mosogató gépet.


Amikor feljöttem, rend sehol.  Áron még mindig Internetezett ½ 3-kor kezdte és most ½ 10 van. Ekkor kitört a balhé. Azt kérte, hogy ne is készítsem el a tízórait, majd ő reggel az indulás előtt elkészíti és a mosogatógépet kirámolja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése