Reggel nagy lélegzetet vettem és a
reggeli után elindultam az Urológiai Klinikára, hogy a doktor úr irányítása
alapján felkeressem H.A. Adjunktus urat.
Konzultációja alapján úgy kell majd
megjelennem jövő hétfőn ½ 9-kor a tükrözésre, hogy addigra teljesen átálltam
Fraxiparin-ra.
Hazafele már annyira éhes voltam, hogy
mielőtt lementem volna a metróhoz, bekaptam egy tejfölös, sajtos, fokhagymás
lángost.
Áron közben a Tamási Áron gimnáziumban
felvételizett és szerinte, bár a német nehéz volt, de egészében jól sikerült a
felvételi.
Olivér és Bálint úgy nem jöttek ma gyerek-németre,
hogy azt előtte egyetlenegy szóval sem mondták.
Zita viszont este 6-ra pontban
megérkezett és bár Bori nem jött vele, de ő nagyon lelkesen végigülte a
felnőtt-német órát. Utána hazavittem, mert neki pszichésen problematikus
egyedül utaznia.
Áron lement egy nagy pohár tejfölért, én
pedig odatettem a zöldbabot főni. Az előfőzött mirelit zöldbabot csak egészen
rövid ideig kell zubogtatni, csak annyira hogy a beletett só, kapor, fokhagyma
zúzalék és a liszttel összekevert tejföl eggyé váljon benne. A fritőzben
megsütöttem hozzá két fasírtot és egy nagy szelet korábban bepanírozott csirke
mellett, mert Emőke nem eszik sertéshúst.
Vacsora után azon még volt egy kis vita
Áron és köztem, hogy ha holnap 11-re kell mennie, szóbelizni a Veres Pálné
gimnáziumba, ami kb. félórányira van a sulijától, akkor reggel bemenjen-e az
első két órára. Nem értettem egyet a lógásával, de nem éleztem ki a helyzetet, gondolom,
ezzel jobbat teszek a nyugodt éjszakai pihenésének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése