Ahogyan a tegnap éjjeli vitát azzal próbálta lezárni,
hogy reggel, amint szólok, indulhatunk majd a piacra. Így is lett. Amint
szóltam kipattant az ágyból és már indultunk is.
Az első út Laci bácsihoz vezetett. Átadtam Áron notebook
töltőjét és töredelmesen bevallottam neki, hogy a javítási kísérletben kudarcot
vallottam.
Onnan Imréhez mentünk. Tőlem átvette az Acer-t és
közölte, hogy lesz rajta egy W7, benne pedig 120 GB SSD kártya, a régi
merevlemez pedig külsőként lesz elérhető. Mindezt egy órán belül házhoz
szállítja. Áron Lenovo-ját ott is megpróbáltuk tölteni, de nem ment, ezért azt majd Imre továbbítja a szervizbe és arról majd telefonon értesít.
A piacon csak tojást. meg egy kis angol szalonnát
vettünk. Ráadásnak zöld kupakos kávét és Emőke lányomnak, Esztike zöldséges
túrójából egy kupacot.
Nagyon szépen süt a nap, de Áront nem lehet kicsalogatni
a kertbe.
Közben arra gondoltam, hogy mi lenne, ha a csirke combhoz
egy kis párolt káposztát készítenék. El is kezdtem, de egyszerre több kézre
volt szükségem. Sül a csirke, párolódik a káposzta és közben próbálgatom az új
Acer-t.
Még nem mindent találok meg az első kézmozdulatra, de az
SSD szolgálta sebességet már élvezem.
Még azt sem tudom, hogy az általam annyira utált W 10-et,
hogyan tudom előcsalogatni.
Közben kimentem a kertbe, kinyomozni, hogy mi az ami már
zölden jelentkezik. A földnek néhol már (zöld) borsódzik a háta, ezért úgy
döntöttem, hogy beindítom a szivattyút és néhol adok nekik egy kis vizet. Úgy
néz ki, hogy a következő hétvégére minden beindul.
Már fél hat is elmúlt, mire az ebéd tálalásához értünk.
Közben átjött Levente is, de nem hozta az informatikai
jegyzeteit, mondván, hogy azt majd Judit fogja hozni, de végül ő nem is jött.
Este még behoztam a palántanevelő poharakat, nehogy éjjel
megfázzanak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése