Reggel hiába szóltam Áronnak, hogy vigyen magával
egy narancsot, egy almát vagy egy banánt, csak tűzött el, mint aki mindenféle
gyümölcs elől menekül.
A Sony szerkentyűhöz rendeltem a Banggood-tól egy
piskóta végű tápkábelt.
Az összes hagyatéki papírral lementem az OTP-be,
hogy rendezzem Áron öröklési ügyét, de ott felvilágosítottak, hogy ez még nem
az összes papír, mert Áron fog még kapni egy levelet arról, hogy mindez
jogerőre emelkedett, én pedig a Gyámhivataltól egy eljárási utasítást, mert
Áron még kiskorú.
A szomszédban az Eleven Center-ben vettem egy doboz
tojást, egy liter tejet és hazamentem reggelizni. Közben többször éreztem, hogy
szédülök, ennek megfelelően óvatosan mentem.
Katika hozott egy tejfölös kenyér lángost, aminek
egy részét rögtön meg is ettem.
Délben telefonált Posta úr, hogy össze van rakva az
autó, mehetek érte. 8-as busz, M4, 4-es villamos és HÉV. Kifizettem mindent és
immáron a Scenic-kel indultam haza. Lehet, hogy csak bebeszélem magamnak, hogy
a turbó valóban sokkal halkabb lett. Arra is gondoltam, hogy útba ejtem
Gyöngyit a könyvek miatt. Telefonáltam neki, de mint mondta, neki jobb lenne a
jövő hét.
Hazaérve felvittem még néhány dobozos tejet és
rögtön készítettem magamnak egy hosszú kávét.
Áron azzal az örömhírrel jött haza, hogy
informatikából hozott egy ötöst.
Vacsorára ő megmelegítette a kenyérlángos megmaradt
felét, én pedig egy szelet csirke mellet és mind a ketten a cukkini salátát
ettük hozzá.
A holnapra tervezett telekocsi fuvart lemondtam,
mivel Áron csak négyre fog hazaérni a suliból és akkor csak nagyon későn érnénk
Dömsödre. Viszont Emőke lehet, hogy velünk jön.
Délután terveztem, hogy lemegyek a doktornőhöz egy
vérnyomásmérésre, hogy a végére járjak ennek a szédülésnek, de kiderült, hogy
ma csak délig rendelt.
Késő este levélben még leadtam egy nyelvórát a
Lánynak a „That’s” használatáról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése