Nagyon szomorú
borús reggelre ébredtünk. Finoman megkérdeztem fiam, lányom, hogy kinek van
kedve velem jönni a piacra. Erre csak Emőke jelentkezett. Áron még szívesebben
lustálkodott volna tovább.
A piacon sok
mindent vettük. A kolbászosnál disznósajtot, füstölt kolbászt, füstölt tarját,
csirkemellet, almát, narancsot és gombát. Esztikénél megint vettünk snidlinges
túrót, tojást és két palack tejet. Ezen felül sok fokhagymát.
Utána még
bementünk az 1000 cikk boltba megnézni a fali szőnyeg felhozatalt és Imréhez
is, hogy elpanaszoljam a Windows 10-zel szembeni elégedetlenségeimet. Imre azt
javasolta, hogy vegyük ki a gépből a merevlemezt és az a W10-zel egy külön
keretben legyen egy külső merevlemez, a gépbe pedig tegyünk egy 120 GB-s SSD
memóriát és onnan induljon el egy W7. Így az Acer notebookom dual boot-os lesz
és sokkal gyorsabb, mint eddig volt. Ezt az átalakítást a jövő szombatra
terveztük.
Hazaérve
elkezdődhetett a reggeli készítés. Hárman háromféle reggelit készítettünk és
mire befejeztük a fejedelmi reggelik elfogyasztását, már igen csak dél fele járt
az idő.
Délután átvittem
Juditnak egy kis sztrapacskát és a rántott halból néhányat, hogy neki ne
kelljen felkelnie a betegágyból ebédet készíteni. Sándor is ott volt és nagyon
örültek az ebédnek.
Leventét hívtam,
hogy jöjjön át Áronhoz és egyúttal bepakoltuk az autóba a fenyőoszlopot. Ő
kerékpárral jött én meg egy kis kerülővel, autóval, mert még el kellett
szaladnom a Dobos ABC-be cékláért.
Mire hazaértem,
Áron és Levente már felmérték a terepet, hogy mi van és mi nincs a tervezett
meggyes süteményhez. Amikor kiderült, hogy a tojás kevés, akkor mind a ketten
kerékpárra pattantak és hoztak tojást. Egyedül a tepsi maradt a szűk
keresztmetszet, mert a kerámia tepsink az Gazdagréten van. Végül két kisebb
tepsit tudtam adni.
Szerettem volna,
ha Emőke felmegy és magára zárva a dolgozót, ott készíti a diplomájához az
irományokat, mert a két fiú nagyon zajosan áll neki a süteménysütéshez.
Amíg a meggyes
süteményt készítették, addig én fent egy használható számítógépes munkahelyet
rendeztem be Emőkének.
Áron hozott fel
kóstolót az elkészült süteményből és mellé egy bögre tejet. A fiúktól csak
annyit kértem, hogy amikor Levente megy haza, akkor Juditnak is csomagoljanak
be a süteményből.
A fenti
dolgozószobában próbáltam minél nagyobb rendet csinálni. Eközben a már két
hónapja préselődött bélyegeket is kiszortíroztam és mindet a helyére tettem,
amelyikből megvolt a száz darab azt bebündliztem.
Az újólag szigetelt
falon visszaszereltem a dugaszoló aljzatot.
Közben Emőke is
vett ki magának egy kis kerékpározási szabadságot, és amikor hazajött, kértem,
hogy jöjjön fel és vegye át a számítógépes munkaállomást.
Sajnos Áronra ma
is rá kellett szólnom, mert éjjel ¾ 1-ig ült a számítógép előtt, holott a
Katinál abban állapodtunk meg, hogy legkésőbb este 10-kor kikapcsolja a gépet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése