Nagyon mélyen aludtam és csak ½ 9-kor ébredtem. Áron
már csak a rendetlenséget hagyta maga után.
Először lementem a postára és végül sikerült
feladnom a banki adatlapot a Claims Conference-nek. Mostantól nem kell
izgulnom, hogy hova is tettem, mert feladtam.
Utána vettem tejet, sajtot és tarját a CBA-ban. Egy
tételt kétszer ütött be a pénztáros, miközben a mellettem lévő pénztárnál éppen
reklamált egy vevő, hogy neki is többet ütöttek be. Ettől én még ott fogok vásárolni, de majd mindig odafigyelek.
A nagy reggeli után megnéztem az e-mail-jeimet.
Elővettem a SONY HDD-DWR szerkentyűt azzal a céllal,
hogy újra élesztem. Letöltöttem a netről egy használati utasítást hozzá és
kerestem neki helyet a TV fölötti polcrendszeren, ahol ilyen méretű szerkezetek
egymás tetején fekszenek. Sajnos nem találtam hozzávaló piskóta formájú
végződéssel 220 V-os tápkábelt, ezért el kellett halasztani a telepítést.
Katika csirke szárny pörköltöt hozott nokedlivel
ebédre.
Áron azzal jött haza, hogy egy nagyon nehéz
matematika példát kellett megoldaniuk a matek dogában. Elkértem a feladatot és
semmi perc alatt megoldottam (tehát már átmennék az első éves gimnáziumi matek
vizsgán.) Áron nagyon büszke volt a megoldásra és kérdezte, hogy azt a lapot,
amin megoldottam, beviheti-e a suliba.
Vacsorára a Dömsödről hozott zöldséglevessel
próbálkoztam, de mind a ketten csak kiettük belőle a zöldségeket és a levét
kiöntöttük, mert el volt sózva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése