Ma se lesz higgadtabb
az élet.
Posta úr azzal a
hírrel hívott, hogy ma mehetek a Scenicért. Kértem, hogy ha lehet, akkor dél
körül mennénk, mert ½ 3 fele már szeretnénk indulni Dömsödre. Azt mondta, hogy
akkor ½ 2-re kész lesz az autó.
Úgy szerveztem a dolgot, hogy a Renault
szervizig legurultam a Nissan-nal. Ott leparkoltam és egyúttal megkérdeztem a
Dénes urat, hogy délután hány óráig hozhatom az autót.
Onnan M4, 4-es villamos
és H7-tel mentem ki Csepelre, miközben tudtam olvasni. Még arra is maradt időm,
hogy egy ATM-nél tankoljak egy kis pénzt.
Elhoztam a Renault
Senic-et és ugyanazzal a mozdulattal át is adtam a Dénes úrnak, hogy ott
folytathatják a fűtés elektronika javítását, ahol abbahagyták.
Szerencsémre Áron
korán hazaérkezett a suliból, én pedig már mindent összekészítettem az
induláshoz.
Még egy picit sütött a
nap, amikor leérkeztünk a bázisra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése