Töltés és szorongás

Még az ágyban voltam, amikor Tibcsi telefonált és nyugtázta, hogy a hétvégi találkozásunk nem jött össze.

Nem volt nehéz időben felkelni, de utána mindenfélével húztuk az időt. A reggeli készítése közben Manna egyfolytában nyávogott, hogy ki szeretne menni, én pedig ugyancsak egyfolytában úgy válaszoltam, hogy szó sem lehet róla, mert nemsokára indulunk haza.

Az éjszakai töltés valamiért nem volt sikeres. Amikor lekapcsoltam az autót, ugyanúgy 85 km hatótávolságot mutatott, mint ahogyan tegnap felakasztottam. Éreztem, hogy ilyen ítéletidőben ez nem lesz egy esküvői menet.

Az idő egyenesen pocsék. Hideg van, esik az eső és sűrű köd van. A meteorológia sem ígért sokkal jobbat.

½ 10-kor sikerült elindulnuk. A kilométerek hamar lecsökkentek 40 körüli értékre. Az autónak hidegben kellett mennie. A fűtést be se kapcsoltam, de az ablaktörlő és a világítás (+ a ködlámpák), annyira megterhelték a hajtáslánc akkumulátorait, hogy minden megtett km alatt 3 km-t csökkent a hatótáv. Már előre látom a téli autózás nehézségeit a Nissan LEAF-fel.

Nincs más hátra, mint Dunaharasztiban betérni egy vállalati töltőhelyre. Még hálásnak is kell lennem, hogy a LEAF a kommunikatív képernyőjén találta ezt a töltőhelyet és oda is vezetett. 

A folytatás sem volt akadálymentes. A csatlakozó nem volt kompatibilis az autóéval. A portást, aki egyáltalán beengedett, megkértem, hogy engedje meg, hogy egy normál 230 V-os konnektorba bedugjam az egyik töltőkábelemet. 

Ezzel a töltéssel már éppen el tudtunk menni a Nissan Centrumig, ahol végül rendesen fel tudtam tölteni az autót. 

Mindebből azt a tárgyilagos következtetést vontam le, hogy késő őszi, majd téli időszakban, amikor be kell kapcsolni a ködlámpát, az ablaktörlőt, a páramentesítést, netán a fűtést is, akkor, ami a hatótávolságot illeti, lényegesen csökken a villanyautók használhatósága. Ezen persze némileg javít majd a töltőoszlopok számának a növekedése.

Hazaérve odaadtuk Mannát az Emőkének, de a főleg neki szánt tejfölös, kapros tökfőzelékből és a hozzákészített fasírtból nem kért, pedig abban éppen az ő kedvére mellőztük a sertéshúst.

Közben Kis Dániel (volt kollégám) küldött egy meghívót ma estére a Villányi úti Szent Imre templomba ahol a kórusa, aminek ő is a tagja, előadják Michael Haydn: Requiem-jét. 

Emőkét és Áront is szívesen magammal vittem volna, de nekik ma ehhez nem volt kedvük.

A koncerten nagyon jól éreztem magam. W. A. Mozart csak húsz évvel később írja meg a saját Requiem-jét, ami végül is nagyon sok helyen emlékeztet Haydn Requiem-jére.

Itt kell megjegyeznem, hogy az én zenei „bigámiámra” jellemző, hogy a Mozart és a Verdi Requiem-ek közül én mindig attól vagyok teljesen elájulva, amelyiket éppen hallgatom. Brahms-é is tetszik, de közel sem annyira, mint ez a kettő.