Reggelire összeütöttem még egy sült
szalonnára tett tükörtojást.
A postaládámban egy „Küldeménye érkezett”
című értesítés landolt. A küldemény kellemes meglepetés volt, mert az
ELMŰ-ÉMÁSZ utalt vissza egy nagyobb összeget a Dömsödi áram túltermelésünk
miatt. A pénz éppen jókor jött, mert a kocsi beálló térkövét valamiből ki kell
majd fizetni.
Ennek örömére felmentem Ilihez átvenni a
nekem vásárolt pálinkát.
Amikor Áron hazajött és a tanulás helyett mással foglakozott, nagyon összerúgtuk
a port. Nekem nem felel meg az iskolai kötelességeihez való hozzáállása és azt
javasoltam, hogy ennek tegyünk pontot a végére. Ha nem tudja összeszedni magát
annyira, amennyire azt az iskola tőle elvárja, akkor itt fejezze be a tanulmányait.
Én be fogok menni az iskolába és elintézem a kiiratkozását. Erre átment
Emőkéhez sírva, azzal, hogy én neki rosszat akarok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése