Úgy érzékeltem, hogy Áron időben
elindult az iskolába.
A reggelihez le kellett mennem a pékségbe
egy teljes kiőrlésű cipóért. Ezt kihasználva még vittem egy ballon vizet a
smaragdfának, hogy az októberi napsütésben érezze jól magát.
A napi program sűrű telefonálgatásokkal
kezdődött a Maros utcai lakás értékesítésével kapcsolatban. Nekem már nem volt
kedvem alkudozni a vevő jelöltekkel, ezért minden ilyen feladatot igyekeztem
magamról lerázni és átadni Gyöngyinek.
Már majdnem elindultam a Nissan
Centrumba tölteni, amikor még kaptam egy telefont, hogy okvetlenül szeretnének
velem az árról személyesen tárgyalni. Meg is adtam a Nissan Centrum címét (XI.
Vizsla utca), azzal, hogy most éppen oda indulok és ott is leszek egy darabig.
Épphogy felkötöttem az autót a töltőre,
megjelentek a fiatalok (a vevők). Mondtam, hogy menjünk be, de tegyenek úgy mintha a kiállított LEAF
mintadarabot jöttek volna meggusztálni, mert az autószalon nem az én ingatlan
eladási irodám.
Az ártárgyalás teljesen átment lélektani
hadviselésbe, amihez nekem nem volt kedvem, ezért igyekeztem lerázni őket és
minden részletet átterheltem Gyöngyire.
Onnan elgurultam az FHB Széna téri
fiókjához, de az ottani bankszámlám megszüntetése ügyében nem jártam sikerrel,
mert azt nem találták. Legközelebbi kísérletemhez majd viszem a nemrég küldött
levelüket.
Amikor Áron hazajött, részletesen
beszámolt minden iskolai órájáról, majd bevonult a szobájába.
Vacsorára, hoztam mindenfélét a kis
kínaiból. Emőke nem kért semmit, mert valamilyen gombás kaját készített
magának, de azért Áron vitt neki is a kínai kajából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése