Ma fogadási nap van a hivatalokban.
A reggeli után nekilódultam.
A Kiss János utcai kormányhivatalnál
kezdtem, de ott csak délután 1 órától működik a Gyámhatóság.
Ettől kezdve ide-oda pattogtam a három
hivatal (XII. Önkormányzat Adó Igazgatóság, Gyámhivatal Kiss János alt. u., és
a XI Budafoki út 59.) között, míg végre sikerült megszüntetnem az anomáliát és
kaptam egy új értékbecslést a Maros utcai lakásra, ami már remélhetően
összhangban lesz az adásvételi szerződéssel.
Közben telefonált a Judit varroda, hogy
mehetek a két újjávarázsolt farmeremért.
Meglátogattam egy UPC vevőszolgálati
irodát a Maros utcai szolgáltatások (telefon, TV, Internet) november 1-től való
lemondása végett.
Először is be kellett fizetnem az
októberi elmaradt számlát, mert az a bérlő időben nem egyenlítette ki, a
lemondással kapcsolatban pedig közölték, hogy ha lemondom, akkor azt 75.000.- forint kötbér
terhelné.
Délután találkoztam Tiborral és Petrával
a Feneketlen tónál a Hemingway étteremben és beszámoltam nekik a
fejleményekről. Próbáltuk összehangolni, hogy kinek mikor lenne jó az ügyvédjükkel találkozni. Én tudok a legkönnyebben alkalmazkodni, de ha szükség
van Áron aláírására, akkor jobb lenne, ha azt a késő délutáni órákra tennénk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése