Szerintem Áron kivételesen időben
indult, pedig ma „0”-ik órája is volt.
A szokottnál én is korábban ugrottam ki
az ágyból.
Gyors reggeli után elindultam ügyeket intézni.
Az első utam a Budafoki úti Földhivatal
volt, ahol egy fél óra alatt meg tudtam szerezni a Maros utcai lakás tulajdoni
lapját.
Onnan átgurultam a XII.. kerületi Önkormányzathoz és a Gyámhivatalhoz.
Mind a kettőnél dolgom végezetlenül jártam, mert ügyfélfogadás csak hétfőn,
szerdán és pénteken van. Ezeket az ügyeket holnapra kellett halasztanom.
Hazaérve meglátogattam (de már gyalog) a
Tűzkő utcai „Jutka” varrodát és megbeszéltem velük, hogy a három szakadt
farmerből legalább kettőt javítsanak meg.
Áron ½ 4 körül ért haza. Számon kértem,
hogy miként sikerült a korábbi rossz jegyei mellé begyűjteni egy fizika 2-est is.
Telefonált a Maros
utcai lakás egyik vevő jelöltje, akinek beszámoltam a mai hivatali előrehaladásról, de
mondtam neki, hogy holnap reggelre tervezem a folytatást.
Délután vásároltam egy kiló csirke
szárnyat. Hat körül kezdtem neki a vacsorakészítésnek és 8-kor már a
megterített asztalnál ültünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése