20181230 vasárnap
A reggeli ébredés után megpróbáltam belépni az új Magnetbank
fiókomba, de nem sikerült. Felhívtam a megadott telefonszámot, de ott bizonyos
adatokat csak úgy tudnak adni, ha beazonosítanak. Ez azonban csak akkor
lehetséges, ha személyesen befáradok az egyik bankfiókba. Még kevés bankfiókjuk
van. Nem probléma, bemegyek. Ma hiába is mennék be, mert csak három nap múlva,
először 2019 január 2-án lesznek nyitva. Zsákutca.
10 óra után arra bíztattam Áront, hogy keljen fel.
Nekem el kellene mennem a Dobos ABC-be, mert nincs itthon
kenyér és a tojás is fogytán van.
Elindulok, a reggeli elhalasztva. Megvettem mindent a
Dobosnál, illetve csak majdnem mindent, mert juhtúrót és abáltszalonnát nem
kaptam. A tervezett kőrözött készítése elmaradt.
Áront csak később, délután tudtam lecsalni azzal, hogy ebéd.
A római tálban tegnap készült csirkét tálaltam fel
zöldségágyon. Még így is maradt egy
kevés, amit holnap hazavihetünk.
A Gabikáéktól kölcsönbe kapott római tálat megpróbáltam,
amennyire engedte elmosni. Gabika kérése az volt, hogy a tál mosogatás közben ne lásson
vegyszert.
Átvittem és nagyon köszöntem. Beszélgettünk, pálinkáztunk.
Visszatérve este 7 óra fele készítettem két nagyon gazdag
meleg szendvicset (pirítóson, majonéz, sült toszkánai sonka és rajta egy
tükörtojás). Áron dícsérte.
Még feladtam néhány BUÉK üdvözletet, majd hívtam Mannát, ideje
hazajönnie.
Áronnal azt beszéltem meg, hogy holnap délelőtt gurulunk
haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése