20181217 hétfő
A reggeli ébredésnél az első dolgom az volt, hogy megnézzem,
Áron hogyan indult el az iskolába.
A szobájában ugyanolyan a rendetlenség, mint az tegnap este
volt, a mosogatógépet nem rámolta ki, pedig megígérte.
A kilincsre akasztott tízóraiját szerencsére
nem felejtette itthon.
A fürdőszoba és a reggeli után elindultam az egyetlen
Újbudai MagnetBank fiókba, hogy elindítsam a számlanyitást.
Tömegközlekedéssel mentem, de a kétszeri átszállás ellenére
¼ óra alatt odaértem.
Az ügyintézőnő minden kérdést kimerítően részletesen
elmagyarázott és azzal engedett haza, hogy online hozzákezdhetek a
„Házhozszámla” kitöltéséhez.
Mire hazaértem, meg is
érkezett a Házhozszámla igénylés
befogadása és a kitöltési segédlet.
Közben felvettem a kapcsolatot az e-mobi ügyfélszolgálattal,
hogy a beharangözott két Gazdagréti töltőoszop közül a hozzánk közelebbit nem
találom. Az e-mailen érkezett válasz még GPS koordinátákat is tartalmazta.
Ezután már sikerült megtalálnom a Gazdagréti út 14. előtti e-mobi töltőt. 22 kW-os és két állása is van,
úgy hogy nyugodtan itt hagyhatom az autót és elmehetek ebédelni. Mégsem 460
méterre van tőlünk, csak 322.
A kis kínaiban ettem egy csípőssavanyú levest és kértem egy
nagyadag szezámmagos amerikai mézes csirkét rizzsel és egy alufóliát, mert már
előre tudtam, hogy ennek a nagy részét Áronnak hazaviszem vacsorára.
Mire visszamentem 61 %-ról 95 %-ra feltöltődött az autó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése