8-kor ébredtem.
Ilyen még nem fordult velem elő. Már ébredéskor
körvonalazódott, hogy mit szeretnék reggelizni. Túrós csusza.
Ha már ezt még félálomban így kitaláltam, elővettem a
kamrából egy kis száraztésztát és bedobtam a zubogó sós vízbe.
Amíg a tészta főtt, behoztam az ajtó elől a nagy fazék
kocsonyát, leszedtem a tetejéről a megdermedt zsiradékot, majd a megfőtt tészta
platniján, de már „0” fokozatra visszakapcsolva, meglangyosítottam és elkezdődött
kiporciózás.
A tésztára leszűrve rákerült a tejföllel összekevert
tehéntúró egy része és arra felkockázott sült sonka. Finom lett.
A reggeli után még megengedtem magamnak egy tejeskávét, majd elkezdtem kihordani a tányérokba kimért kocsonyákat az istállóba. kilenc tányér került ki. Amiknek már nem jutott tányér, azok vagy üvegekbe, vagy fedeles műanyag dobozokba kerültek és a piros kosárban vártak az indulásra.
Viszonylag későn indultunk el. Azt nem tudom, hogy Manna miből
érzi meg, hogy el kell bújnia. Egy biztos, hogy nem szereti ezt a kétlaki
életet.
A gyors pakolásból nem maradhattak ki a kocsonyaadagok sem.
Nagyon nehéz utunk volt hazafelé. Hatra értünk haza. Ebből az is következett, hogy a CBA már zárva volt, így Mannának már nem tudtam kaját venni.
Áron azzal fogadott, hogy ő a nagyszobában végzett egy nagytakarítást,
de most már nem tud segíteni a cuccok felhordásában, mert késésben van, elindul
a keringő tanfolyamra és majd csak 9 óra után ér haza.
A nagyszobában valóban szép tisztaság van, de a többit nem
írom le.
Még arra kértem, hogy ha valamit
csinált a televízióval, akkor azt csinálja vissza, mert az nem működik. Ő csak
az antennát kapcsolta le, de azt majd visszacsinálja. Viszont hívjam fel a
Telekom-ot, mert Internet sincs.
Később konstatáltam, hogy Áron a
Telekom Otthon Szolgáltatásának a Tv részénél avatkozott be és valószínű, hogy
azért nincs se TV, se Internet.
Egy doboz kocsonyát felvittem és kértem, hogy segítsen ki egy kis macskakajával. Adott is két kis doboz májkrémnek kinéző eleséget, mondván, hogy ezt az ő cicája (Mandula) amúgy sem szereti.
Vacsorára megettem a hazahozott
tejfölös krumplileves felét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése