10 óráig csak a notebookkal foglalkoztam (hírek, blog,
levelek stb.) Utána lementem a CBA-ba egy hagymás cipóért és megreggeliztem.
Tanulva Manna elbújásaiból, először őt tettem a hordozójába
és csak utána kezdtem el összepakolni.
Dél körül sikerült is elindulnunk, de Kiskunlacházán az én
hibámból a bal első kerékkel sikerült elkapnom egy járdaszigetet. Az azonnali
bal első és bal hátsó defekt miatt nem mentem több, mint 100 métert és inkább
félreállítottam az autót. Innen már stoppal és gyalog mentem a bázisra.
Azonnal kértem a Ferit, hogy legyen a segítségemre. Az
emelőt és a „T” kulcsot nem találtam, de ő azt is hozott.
Elvittük a bal első és a bal hátsó téli kereket és nagy nehezen
lecseréltük. Még el kellett gurulnunk a Gumipontba is, mert a téli kerekekhez való
felni csavarokat sem találtam.
Nagy nehezen hazagurultam, de a gyorsításnál és a
lassításnál éreztem, hogy a bal első futóműben valami meghibásodott.
A fő az, hogy Manna is, én is épségben megérkeztünk.
Manna rögtön kiment csavarogni, de már bejött, mert nem
tetszett neki a kinti időjárás. Most itt van bent a jó melegben.
Feri sokat segített a kerékcseréknél, mert arra nem
emlékeztem, hogy az emelőt és a "T" kulcsot Andrással hova tettük és
azt ő hozott. A két baloldali téli kerék már fent van. Még a két jobboldalit
kell lecserélnem, de a dolog nem olyan egyszerű, mert a futóműben valami
meghibásodott.
Az is lehet, hogy csak tömegközlekedéssel tudunk majd hazamenni.
Az istállóból kimentettem egy tál kocsonyát és az volt a
vacsora.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése