9-kor ébredtem. Manna rögtön kérte, hogy engedjem ki.
Az első dolgom az volt, hogy felhívtam a Nissan szervizt. A
bajban annyi a jó hír, hogy az autó 2021 januárig garanciális. Felvették a
hibát és ki fognak küldeni egy autómentőt.
Amíg az autómentő kiérkezik, nekilátok minden, nem az
autóhoz tartozó dolgot kirámolni az autóból.
Még az autóval is kiálltam az
utcára, hogy egyszerűbb legyen a mentés.
Nem sokkal 11 óra után megérkezett a mentő. Leeresztette a
rámpát, elkérte az autó kulcsát és tíz percen belül már fent is volt az autó.
Rögzítette a spaniferrel és elindult vele a Nissan Gablini Budaörsi szervizébe.
Hétfőn fogom felvenni velük a kapcsolatot telefonon.
Kora délután (de ez hiba volt, mert az ebéd után Béni mindig
lepihen) becsenggettem Bénihez, hogy akkor a Duna kijárót azzal a lakattal
zártam le, amihez neki is van kulcsa.
A 2 kg-os pontyból, aminek csak a fejét, farkát, meg egy-két
szeletét használtam fel eddig a halászléhez, most a maradék szeleteket
elővettem a mélyhűtőből, felengedtem és bepanírozva elkészítem rántott halnak. Hozzá
majonézes burgonyát tálaltam.
Manna nem tetszik nekem. Estefelé már fel szokott jönni
lepihenni, de most lent ágyazott meg magának, pedig már elmúlt tíz óra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése