8-kor ébredtem. Friss fejjel kezdtem az olasz Duolingót.
Csupán annyi a haladás, hogy már nem puskázok a nyelvtani táblázatból, inkább
vállalom, ha néha tévedek. A hét elejei nagy lógást ma kellene behoznom.
A reggeli sült kolbász akár ebédnek is beillet volna, de
azért délben még sütöttem hozzá egy kis tarját, amit kenyérrel, újhagymával
ettem, hogy az indulásig ne legyen hiányérzetem.
A pakolással semmi probléma, mert így, hogy se Áron, se
Manna, csak arra kell, figyeljek, hogy a halászlevek és a zöldséges csirkeleves
bekerüljön a piros kosárba.
Ez a szemerkélő eső és a naplemente nem tartozik a körülményeket
tekintve a kedvenceim közé.
Háromkor sikerült elindulnom.
Áron telefonhívása már útközben ért, hogy ő négyre keringő
gyakorlásra megy, aminek kb. hétkor lesz vége és a konyhai evőeszköz fiókhoz ne
nyúljak, mert abban ő szeretne rendet tenni.
Amikor hazaértem még se Áron, se Manna nem voltak itthon.
Sokat nem nyúltam bele az evőeszközöz fiókba, maximum
annyit, hogy az üres fiókot és a rekeszelőt nedves és száraz ruhával
kitörölgettem. Manna megjelent és csak annyit kérdezett: „Megjöttél?”
K. Laci bácsinak, akiről tudom,
hogy járnak le a telekre, felajánlottan palántázásra a csípős paprika magokból.
Egy darabig türelmesen vártam, de amikor már elmúlt 1/2 10 és kezdtem aggódni. A telefonja ki van kapcsolva.
Áron végül este 10 óra után érkezett
haza. Megkritizálta a rekesz kitakarítását, msjd bevonult a szobájába.
Felkínáltam a hazahozott zöldséges
csirkelevest, de Áron nem élt a lehetőséggel. Egyedül vacsoráztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése