Fél
órával korábban értünk a reggeliző helyre. Az első
reggel még nem okozott feltűnést, hogy a svédasztalon nincsenek tojáskészítmények. Nagy
reggeli után még egy-két szendvicset el is csomagoltunk. Az újólag bérelt eszközökkel
együtt mentünk a buszhoz. Nagy izgalommal vártuk az első napot. Viviennek sokat segítettünk, mert még
soha nem volt sícipő és síléc a lábán és eddig még síliftet sem látott.
Megkaptuk
a csoportbeosztást és megismerkedtünk a síoktatónkkal. Volt kezdő,
újra kezdő, középhaladó és haladó csoport. Möci az újrakezdő
csoportba került, míg én és Áron a középhaladóba. Az első
délelőtt még nehezen ment, mert utoljára itt egy évvel ezelőtt
síeltünk
Délben
a Prinz Hüttében találkoztunk. Elővettük az elemózsiánkat (szendvics és tea).
Délután
szabad síelés volt. Főleg Möcivel csúszkáltam, de a Vivient is megpróbáltam átsegíteni
a lejtő okozta félelmein.
Lefele
menet a talált tárgyak ládájából kiegészítettem a felszerelésbeli hiányosságainkat.
Möcivel
már előre fentük a fogunkat a vacsora utáni wellness-re. Vivient
még nem sikerült lecsalnunk.
Nagyon
finomakat szaunáztunk és úszkáltunk. Amikor felmentünk a lakosztályunkba, a fiúk
látták, hogy
bezuhanunk az ágyunkba, ezért figyelmesen átmentek a Janiékhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése