Csendes péntek reggel. A meteorológia tegnapi fenyegetéseiből, itt Gazdagréten egy szem hó nem esett.
Áron majdnem időben indul a suliba. Miután kirámoltam a mosogatógépet és lefejtem a kefirt egy kis reggelivel kényeztettem Möcit. Bekapcsoltam a dömsödi fűtést, amiről egy szakcikk azt mondja, hogy nem is kellene kikapcsolni, mert hogy nagyon lehűl és ilyenkor többet fogyaszt, mintha egész héten menne alacsonyabb hőfokon. Szerintem a cikk írója nem tanult műszaki hőtant, vagy ha tanult, akkor már elfelejtette.a
Végre sikerült teljesen bepótolnom a blogbejegyzések lemaradásait.
Miután elfogyott az egyik gyógyszerem, felhívtam a szakorvosomat. Az asszisztensnővel tudtam beszélni, akitől kértem, hogy legyen a segítségemre azzal, hogy a doktor úrral írasson alá egy receptet, mert csak február 19-ére kaptam a következő vizsgálatra időpontot. Azt mondta, keressem fel a háziorvosomat és kérjem meg, hogy írja föl ezt a gyógyszert. Így is tettem, de a házi orvos azzal irányított vissza, hogy kérjek a doktor úrtól egy szakorvosi javaslatot, mert ő csak annak alapján tudja felírni a gyógyszert. Újra felhívtam a doktor urat, de az asszisztensnő elhajtott azzal, hogy majd február 19-én, amikorra van időpontom, akkor megírja a szakorvosi javaslatot.
Ha nincs T. Gyuri barátom, aki egészen más területen orvos, akkor ezektől egy hónap alatt, akár fel is dobhatom a talpam. Ez az, amiről Norcikám azt írta Bristolból, hogy az ottani légkört hónapokig nem értette, miként van az, hogy ott mindenki, de főleg a közalkalmazottak keresik a módját, hogyan tudnak az állampolgárnak segíteni. Itt ez úgy tűnik, mintha fordítva lenne. Mindenki azt keresi, hogyan mondhat nemet.
Igyekszem mindent egy kupacba összeszedni a pénteki levonulásunkhoz.
Áron hazaérkeztekor rögtön a félévi bizonyítványát kértem. Nem voltam tőle elájulva. Magatartás: Változó, ami nem jelent jót. Matematika 4-es. Ahhoz képest, hogy a tanárnak az volt a véleménye, hogy Áron a legjobb matekos, elég gyenge eredmény.
Ezen kívül ma hozott egy 1-est Természet Ismeretekből, amit végképp nem tudott megmagyarázni.
Mannát nem adta oda Emőke, így ezen a hétvégén nélkülöznünk kell.
Sikerült nem sokkal kettő után elindulnunk. Csak tankolni álltunk meg és beszóltunk a Dabi Vegyesboltba, hogy holnap tegyenek félre nekünk egy kárpát kenyeret.
Erre fele már néhol havasabb volt a táj, de komoly havazás még itt sem volt.
A megérkezéskor először konstatáltuk, hogy milyen finom meleg a lakás, majd azzal kezdtünk, hogy bevittük az elektromos kazánt és kicsomagoltam a szőnyegen. Gyönyörű darab. Elkezdtem méricskélni és megterveztem, hogy hol fog elférni az úgy nevezett kazánházban. Ahhoz, hogy ott beépítsem Orosz Laci bácsinak kb. 30 cm-rel lejjebbre kell szerelnie a kiegyenlítő tartályt. Ennek nem fog felhőtlenül örülni, amikor holnap megtudja. Azért, hogy holnap nagyobb legyen a kényszerű nyomás, a tartókonzolt már most felszereltem, hogy ezzel is kifejezzem annak a véglegesített helyét. Kimértem a hozzávezető kábel és kábelcsatorna hosszát hogy holnap megvehessem, de felhívtam Mikus urat, hogy a szükséges kábel típusát adja meg. Így holnap már szakértő kinézeteként fogok kérni 13 fm 5 x 4-es MT kábelt és hozzá 12 fm kábelcsatornát.
Amíg én a kazánt installáltam, Möci a meglévő maradékokból olyan királyi vacsorát rittyentett, hogy mind a hárman megnyaltuk a tíz ujjunkat. Volt abban sonkás krumplis tészta, lazacsült, tejfölös gombapörkölt és sóska krém. Hozzá sört és rozé fröccsöt ittunk.
Möci bekapcsolta a szaunát, bement és amikor befejeztem e sorok írását, akkor én is követtem.
Már 11 óra is elmúlt, amikor első álmunkból ébresztett a Viber telefon csörgése. Csak Emőke lányunk érdeklődött afelől, hogy hogy vagyunk. Most már jól, mert felébresztettél - mondta Möci -, de azért nem haragszunk. Utána nem volt könnyű elaludni. Részemről egyórai próbálkozás után lementem inni egy unicumot. Elővettem egy jegyzetblokkot és újraterveztem a TIGÁZ-os és az ELMŰ-s kazán egymáshoz kapcsolhatóságát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése