Végre kisütött a napocska. A napelem tiszta erőből termeli az áramot, a lelkünkbe pedig a jókedvet. Már Möci sem köhög annyira.
Nagy reggelit készítettünk. Volt abban lágy tojás, tükörtojás és bundás-kenyér is. Möci összeaprított hozzá paradicsomot, paprikát és egyéb zöldségeket.
Kiteregettem a leáztatott bélyegeket.
Áron szokatlanul és váratlanul rendet csinált a horgász cuccai között, majd kiment a levegőre.
Csabinak ma van a születésnapja. Teljesen be van gerjedve egy használt kerékpár vázra, amit itt-ott kopott állapotban árul egy csóka Marlborough-ban csekély 250 BGP-ért. Elkezdtem Norcival szervezni neki, hogy egy kicsit olcsóbban jusson el ide Budapestre. Megpróbáltam lealkudni az árat és egyezkedtem az eladóval, hogy mi lenne, ha eljuttatná a vázat Bristolba.
A félig szikkadt bélyegek bekerültek a nagy német szótárba préselésre.
Ebédre megint marha húsleves és velős csont volt, de Áron kijelentette, hogy ő most nem éhes.
Délután befejeztem a hiányzó blogbejegyzéseimet, azután lassan elkezdtünk bepakolni. Mannát is betereltük a kalitkájába.
Hazafele bekanyarodtunk a Szigethalmi TESCO-ba, de csak azért, hogy eleget tegyünk a környezetvédelmi elkötelezettségünknek.
Felhívtuk Csabit, hogy a szülinapja alkalmából felvennénk és hazataxiznánk őt a munkahelyéről. Így azután a CityMax-ból Mannával együtt már öten utaztunk.
Itthon Möci még befejezte az ünnepi tortát. Áront sikerült beterelnem a fürdőkádba és kilenc után már le is feküdt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése