Úgy láttam reggel, hogy Áron rendben és időben elindult a suliba.
Én leszaladtam friss tejért és köménymagos cipóért. Reggelire főtt debrecenit, lágy tojást és tejeskávét szolgáltam fel.
Megállapodtam az ExtremeSolar Kft.-vel a bővítés végleges telepítési költségében és átutaltam annak az első részletét.
Közben Csabi lejött az autóért, mert Ágival azt tervezték, hogy ebben a gyönyörű tavaszias időben felgurulnak Dobogókőre egyet kirándulni.
Möci leült tanulni az angolt, én pedig a nyakamba vettem a várost, hogy megvegyem a 2 db. korábban megrendelt füstcső bilincset és megtöltessem a színes patront a nyomtatóba.
Úgy látszik tartoztam az ördögnek egy úttal, mert a bilincsek még nem érkeztek meg az üzletbe és a patron bolt nem vállalt utántöltést. A közel két órás tömegközlekedéssel hiába eltöltött idő mégsem volt teljesen hiába, mert útközben tanulási céllal tudtam olvasni egy magammal vitt angol könyvet.
Hazajövet bementem a kis kínaiba és vettem olyan kajákat, amikről tudom, hogy Möci is nagyon szereti. A mézes amerikai csirkéből még hagytunk Emőkének és Áronnak is.
Délutánra vártam Fruzsinát. Hozott is egy olyan fizika példát, amibe beletört a bicskám. Be is vallottam neki férfiasan, hogy ezt majd legközelebb oldjuk meg és addig jobban utána nézek a dolgoknak.
Közben Áron megérkezett a teniszről, de nem zavart minket. Átment Emőkéhez és át is vitte nővérének amiket hagytunk nekik.
Csabi csak annyi időre ugrott be, hogy jó tanulást kívánjon és leadta a forgalmit meg a kocsikulcsot.
A fizika után még maradt annyi energiám, hogy átnézzem Áron iskolai dolgait.
Még időben lementem friss tejért és hoztam reggelre tarját és enyhén sózott vajat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése