Már hétkor felébredtem és igyekeztem magam friss állapotba hozni, mivel Miskolczi úr azt ígérte tegnap, hogy ma reggel nyolcra jön felmérni a kis kályha bekötésének a lehetőségét.
Miskolczi úr már 3/4 8-kor csengetett. Megállapította, hogy minden rendben is lenne, de a rendszerhez szükség lenne még egy 20-30 cm-es toldóra, amit nem valószínű, hogy Dömsödön be lehet szerezni, de ha már megvan, akkor csak szóljak rá telefonon és mondjuk a jövő szombaton elvégzi a bekötést.
Áront nem tudtam rávenni, hogy jöjjön velem a piacra, mert még mindig lustálkodásra volt szüksége. Nem is bántam, mert legalább marad itthon valaki, aki be tudja engedni a TIGÁZ megbízottját.
A piacon tej, tojás, csípős kolbász és sütni való szalonna. Próbaképpen elgurultam a Vasudvarba, hátha van nekik 120-as fekete kályhacsövük 20 vagy 30 cm hosszban. Csak 40cm-es volt, de megoldották, hogy nekem levágják.
Onnan hazafele jövet még beszóltam Miskolcziéknak, hogy bármikor kezdhetik a kályha bekötését. Miskolczi úr nem volt éppen otthon, de egy fél óra múlva felhívott és az üzenetre reagálva közölte, hogy akkor holnap reggel nyolcra jön.
Kivettem a mélyhűtőből egy májas hurkát és megsütöttem reggelire. Valahogyan ezen a héten mind a ketten lemondtunk a tojásról. Én a lágy tojásról, Áron pedig a rántottáról.
Reggeli után leültem volna megírni az elmaradt blogjaimat, miközben váratlanul, és meglepetésszerűen megjött Möci.
Mondtam is neki, hogy ennél jobbat nem is találhatott volna ki.
Mind a ketten nagyon megörültünk az érkezésének. Mindjárt jobb kedvem lett.
Elültettem öt sor petrezselymet és a tavalyiból még tudtam szedni Möcinek az ebédhez. Elmentünk egy nagyot sétálni.
Teljesen tavaszias idő van, miközben reménykedünk, hogy a tél már nem jön vissza.
A nagy séta után nekiálltunk készíteni az ebédet. Főleg mélyhűtőből kerültek elő a nyersanyagok. Sütöttünk lazacot és csináltam egy nagy adag csirke pörköltöt. Möci készített hozzá petrezselymes burgonyát.
A délután Möci angolozott, én meg szortíroztam a bélyegeket. Este derült ki, hogy nem figyelt oda és elhasználta a 1,5 liter friss tejet, ami pedig kefir váltáshoz kellett volna.
Később még készült valamilyen vaniliás puding
Este nagy szaunázás után tértünk nyugovóra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése