Későn ébredtünk és ahhoz már fáradtak voltunk, hogy bemenjünk a belvárosba.
Reggelire Jana készített valami - vaj is volt benne, meg tojás is, de sonka darabokat is tartalmazott, meg zöld féléket - nem tudni mit, de nagyon finom volt.
Áron lement még egy utolsót sétálni Bendrásekkel.
Möcivel elkezdtünk összepakolni, majd mi is lementünk, mert nekem elfogyott a Detralex-em. Először egy idősek kis sportparkjában mozgattuk meg a tagjainkat. Ott szóba is elegyedtünk egy idősebb hölggyel. Úgy tapasztaltuk, hogy itt Prágában nagyon sokan beszélnek jól angolul.
A Gyógyszertárban, bár nem adtak recept nélkül Detralexet, de a gyógyszerésznő, ugyancsak angolul türelmesen elmagyarázta, hogy mit tud adni, valamit, ami egészen hasonló.
Visszamenet elkészítettük az útravaló szendvicseket és a két termoszba teát és kávét.
Befejeztük volna a pakolást, de Jana állandóan előállt valami ajándékkal. Möcinek egyébként soha nem Emőt mondott, mint ahogyan azt Nóra nagyitól hallotta, mert ők az "ö" hangot nem tudják kiejteni. Helyette mindig Emilit mondott.
Időben elkészültünk és kezdődött a nagy búcsúzkodás. Már indultunk volna, amikor Nóra nagyi, annak ellenére kijelentette, hogy fogalma sincs, hogyan kell mennünk a Florenc autóbusz pályaudvarra, hogy Jana neki lerajzolta és elmondta. Erre Jana megkérte Vaseket, hogy kísérjen minket ki.
Így Vasektól a buszpályaudvaron búcsúzkodtunk el. A Florenc buszpályaudvar kulturált, áttekinthető és tiszta. Nálunk Budapesten, ahonnan a Prágai busz indult, sajnos úgy nézett ki mint egy kisebb szemétdomb és csak a leendő utasoktól tudhattuk meg, hogy honnan indul a busz Prágába.
Az indulásig bőven volt időnk, ezért beültünk a "resti"-be. A resti is olyan volt ott, mint egy első osztályú étterem. Kellemesen tudtunk enni, inni, Wifi-zni és eltölteni majdnem egy órát.
(A népligeti buszmegállónál szívesen megmutatnám az illetékesnek, hogy van-e kedve bárkinek is olyan bódéban kérni egy szendvicset, aminek az egyik fala omladozik, a másik falához pedig vizelni járnak, mert nyilvános WC persze a közelben sincs.)
Amikor beszálltunk a buszba, rögtön elcseréltem a helyemet, hogy Möci mellé kerülhessek. A busz ugyanolyan komfortos volt, mint ide fele, de a hét és fél óra így is fárasztó volt. Möcivel kisebb-nagyobb szünetekkel angoloztunk. Közben eszegettük a szendvicseinket, teáztunk, kávéztunk, megnéztünk egy-egy filmet és kihasználva az alkalmat, amikor a busz tankolt, leszálltunk mozogni egy kicsit.
Az út legvégén felhívtuk Csabit, hogy mikorra jöjjön ki értünk. 22:20-kor érkeztünk. Már a kiszállásnál megcsapta az orrunkat a bűz, ami körülvett.
Először Nóra nagyit vittük haza és 11 órára mi is hazaértünk. Kiosztottuk szerény ajándékainkat és eltettük magunkat másnapra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése