Még az ágyban fekve bekapcsoltam a dömsödi fűtést. Reggeli
után az első program az volt, hogy lementem a használt gyermekruha boltba
elhozni Áron kinőtt cuccait, mert a bolt bezár.
Visszaküldtem Ladányi Lacinak a Class 4-es SD kártyáját,
mert az teljesen használhatatlan volt.
Próbáltam lepréselni a leáztatott bélyegeket, de mindig
csonttá száradt mire hozzá jutottam, pedig nem szeretném itt hagyni a szoba
közepén a hétvégére.
Mire megjött Áron már majdnem készen voltam. Azzal, hogy
Áron átment a Mannáért Emőkéhez, időt
nyertem, mert nem tudom, hogy mivel töltötték az időt, de készen lettem
mindennel. Amikor megjött a Mannával már indulhattunk is.
Még leadtam a lakáskulcsot Istvánnál, hogy ha megjön a lánya
Beatrix, akkor benézhessen a lakásba, hogy mielőtt elvállalja a takarítást,
szembesüljön azzal, hogy mire vállalkozik.
Mindent bepakoltunk az autóba és az első állomás a TESCO.
Áron azt kérte, hogy a hétvégén készítsek egyszer olyan tatár bifsztek, mint
amilyent a Laci csinált a múlt héten. Én mondtam neki nagyképűen, hogy olyat
nem tudok, csak jobbat. Minden estre felkészülve vettem darált marha bélszínt,
miközben nem tudtam, hogy ez kétszer annyiba kerül, mint a darált marha. Ezen kívül vettem kocsonyának
való körmöt, bőrkét és sonka húst ,meg sárgarépát és fehér répát.
Dömsödre leérkezve a fűtés teljesen jól szuperált és Ági
gyönyörűen kitakarított.
Én rögtön feltettem a kocsonyának valót és egy nagy lapos
tányérra a tatár bifsztek alapanyagát és a hozzávalókat.(hagyma, fokhagyma, só,
fehérbors, paprika, kechup, mustár, csípős paprika, tojássárgája, vaj, meg
egyebek.) Tojásért persze át kellett Áronnak mennie Gabikához, mert egy darab se
volt itthon.
Közben persze minden hozzávalónál ittam egy kupica unicumot.
Így azután, mire a vacsora elkészült, már egészen jó állapotban voltam.
Áron mindeközben kereste a Leót a neten. A fűtés nagyon jól
szuperál, de az elektromos kazán a maga 9 kW-jával nagyon nehezen tud
megbirkózni a ház teljes felfűtésével. Az egyáltalán nem véletlen, hogy annak
idején egy 24 kW-os gázkazán került beépítésre.
A vacsora pirítós kenyéren tatár bifsztek, hozzá kefir,
finom volt. Sajnos nekem annyira oda kellett figyelnem a kocsonyára, hogy
közben nem vettem észre, hogy Áron csak tíz óra után feküdt le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése