2014. november 26., szerda
Elkezdtem a rendcsinálást
Áron nesztelenül indult el az iskolába.
Felkelés és reggeli után felhívtam az Invitelt: tájékoztassanak, hogyan nem jutott el az információ a kommunikációs láncban a Telekomhoz, mert végül este hétkor engem próbáltak megcsörgetni.
Ahhoz még nem vettem nagy lélegzetet, hogy folytassam a lakáson belüli kupi megszüntetését. Apróbb löketeket azonban adtam a cél elérésére. Elindítottam a mosogatógépet és a nagymosást.
Bepótoltam a blogbejegyzések lemaradásait.
Végre telefonáltak az Inviteltől, hogy az Internet megszakadását okozó hálózati hibát elhárították és próbáljak meg felkapaszkodni a NET-re. Sikerült.
Gyorsan átnéztem a beérkezett leveimet és amelyiket szükséges volt azokat meg is válaszoltam.
A konyhaablak alatti pultot jelöltem ki a rendcsinálás újabb vadászterületeként. Reménytelen mennyiségű hasznos és haszontalan cucc halmozódott ott fel. Lassan egyenként vettem kezelésbe a darabokat, egészen addig, míg a lap tükörsima felületté nem változott. Ezzel a földrengés sújtotta területek csökkentek a lakásban. Hátra van még Áron szobája, az előszoba és az íróasztal. Még az is lehet, hogy holnapután délutánra, mire kezdődik a buli, készen leszek.
A hűtőben találtam egy nyugger levest. Mielőtt elindultam volna a brushupra, azt melegítettem meg magamnak ebédre. A Nachtisch-t már a brushup-on fogyasztottam, mert Katienek névnapja volt és nagyon finom zserbót sütött. A brushup, mint általában, ma is jó volt.
Utána bementem az ALLEE-ba az új szemüvegemért. A szemüveg jó lett, de a balszemem hibáját már nem tudja korrigálni. Az INTERSPAR-ban vettem tőkehal filét, mert azt nagyon szeretik pirítóson a szülinaposok. Vacsorára tejfölös csirkepörköltöt terveztem készíteni, ezért vettem tejfölt és masni tésztát is.
Nem sokkal utánam Áron is hazaérkezett és mint mondta, farkaséhes volt. Leszaladtam a CBA-ba, vettem egy hatalmas csirkecombot, vodkát, sört, céklát és csemege uborkát.
Gyorsan odatettem a vacsorát és áthívtuk Emőkét is, hogy hármasban vacsorázzunk.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése