Áronnak ma csak 9-re kell mennie az iskolába, mert Bori néni
beteg és az első óra elmarad.
Reggel hétkor odabújt mellém az ágyba. Elmondta, hogy este
Internet számára nem lévén a Tarle: Napoleon c. könyvet olvasta az ágyban és,
hogy az a könyv milyen jó. Megbeszéltük azt is, hogy ha van kedve hozzá, akkor
hétvégére hívja meg Dömsödre a Bálintot és az Ábelt. Okvetlenül szóljon
Bálintnak, hogy ha jön hozza magával a fuvoláját, Marianntól pedig kérdezze meg
a mai zongora órán, hogy melyik darabot javasolja nekik duettben előadni.
Száki Sanyika hívott, hogy a hibrid Jaris, amit tegnap vett
át, alig tud felkapaszkodni Budakeszinél az emelkedőn. Osztottam, szoroztam és
azt mondtam, hogy most be kell mennem a városba, de kettőre ott leszek.
A szemüvegét azért ma is sikerült itthon hagynia. A
szemüveg, egyébként, mintha megjárta volna a háborút. Bal lencséje törött, a
jobb orrnyereg tappancs pedig hiányzik.
Későn reggeliztem (debreceni mustárral, lágy tojás). Utána
nyakamba vettem a várost és egy két dolgot elintéztem. Legelőször bevittem Áron
roncs szemüvegét az Optika üzletbe. Odáig még autóval mentem. Azt mondták, hogy
ezt már nem érdemes megjavítani. Áron csekély 25.000.-ért kap egy új
szemüveget, de a computeres szemvizsgálatot újra el kell végeztetni vele. Ezt
ma délután 3/4 5-re előjegyzésbe vették.
Onnan tömegközlekedéssel mentem be a városba, hogy már most
szoktassam magam a "dugó díj"-hoz. A DVD_olcsón WEB Shopban vettem
100 db írható DVD-t és egy 32 GB-s micro SD kártyát.
Áronnak csak Ilivel tudtam megüzenni, hogy ma ne menjen
zongorára, mert iskolában kell helyettesítenie.
Hazafele az M4-es metrón ért Emőke lányom telefonja, hogy a
budaörsi IKEÁ-ban vettek két könyvespolcot, de nem fér be az autóba. Mondtam,
OK, 20 perc múlva ott leszek.
Lemondtam, illetve kedd délelőttre tettem át a Sanyikával
megbeszélt találkozót és irány az IKEA.
A tartalmát átpakoltuk az ülések elé és a hátsó üléssor
támláit előrehajtva kialakítottunk egy nagyobbacska csomagteret. Tíz percen
Áron már otthon volt és mondtam neki, hogy 3/4 5-re kell
mennie az optikushoz computeres szemvizsgálatra.
Áron a fiúkkal átszervezte a hétvégi programot, miszerint
nem mi visszük a fiúkat Dömsödre pénteken, hanem majd Laci hozza őket
szombaton. Laci fel is hívott este és megbeszéltük, hogy kb. délelőtt 10-re
fognak leérni.
Este átmentünk Emőkéhez, megnézni az új polcokat, azután Áron
még ott maradt egy kicsit a zongoráján gyakorolni.
Én hazajöttem, megírni a mai blogbejegyzést, feltelepíteni a
Sanyika kütyüjére az IGO-t és egy kicsit Duolingo-zni. Most már egyre lassabban
megy a francia tanulás, mivel kezdem elhagyni az alapokat és egyre nehezebb
nyelvtani fogalmakkal, szerkezetekkel találom magam szemben. Most a birtokos
névmások és a birtokos jelzők vannak soron és ez nekem nehezebben megy, mint az
angolban, mert mindent ragozni kell, míg az angolban nem.
A vacsorába Áron bele se szagolt, csak én.
Sanyikának feltöltöttem a kütyüjét és felinstalláltam az
IGO-t.
Nekem már csak 13-at kell aludnom és megtörténik a
szájsebészeti beavatkozás. Nem mintha úgy várnám, mint a gyerekek a mikulást,
sőt egyre jobban fosok ez eljövetelétől. Csak már lennék túl az egészen.
Áron visszatért a napi fekvőtámaszokhoz (20) és a hasizmot
erősítő felülésekhez (300).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése