A reggel rosszul kezdődött. Áron odahozta a fizika
dolgozatát, amin egyetlen betű sem volt,
csak a tanár kézjegye és egy "1"-es, hogy írjam alá . Rögtön
beárnyékolta a napomat, miközben azt sem értettem, hogy ennek a bemutatása
miért nem történt meg péntek délután óta, csak most, hétfőn 3/4 6-kor.
Közben elmaradt a tegnap esti fürdés és a hajmosás.
Áron nem tette el a tömegközlekedési bérletre adott pénzt,
kitéve mind a kettőnket annak, hogy elnyeri a bliccelőknek járó 16000.-
forintos büntetést.
Nekem korán kellett indulnom Dömsödre, mert Emőnek szüksége
volt egy ott maradt dossziéra. Csak annyit engedtem meg magamnak, hogy egy
kávét bekaptam. Vittem magammal egy könyvet, azután tömegközlekedés (8-as, 103-
és a dömsödi Volánbusz). Ez durván két óra utazás, amit a könyv olvasásával
próbáltam némileg hasznossá tenni.
A 11:55-ös Volán busszal tudtam visszaindulni Dömsödről. Útközben találkoztam Józsival, aki már két éve megígérte, hogy a nővére nekem
fogja ajándékozni a pálinka főzőjét, hogy a nagy almatermésünkkel tudjunk mit
kezdeni. Most csavart egyet az ígéretén és megkérdezte, hogy az mennyit ér meg
nekem.
Amikor Áron hazaért a suliból, kértem, hogy mutassa meg az
üzenő füzetét és a leckefüzetét. Először mindenhol kereste. Amikor kiderült,
hogy a leckefüzete megint nincs meg, nagyon begurultam, hiszen vasárnap
Dömsödön és Gazdagréten is kértem, hogy nagyon odafigyelve pakolja be a
táskáját.
Annyira mérges lettem, hogy adtam neki 1200.- forintot, hogy
most azonnal öltözzön fel jó melegen és induljon le Dömsödre megkeresni a lecke
füzetét. Arról már nem is beszélve, hogy ha legalább tegnap este a táska
bepakolásánál szólt volna, hogy nem találja a lecke füzetet, azt a ma délelőtti
turnémon fel tudtam volna hozni. Még ma sem azzal kezdte, hogy azt már az
iskolában sem találta, hanem kezdte keresni a táskájában, amiből minimum arra
következtettem, hogy ma sem írta volna fel, hogy mi a házi feladat.
Áron nem is mert ellenkezni, mert nagyon határozott voltam.
Elindult ugyan, de a második buszon jött rá, hogy mennyire hideg van és
visszafordult.
Lementem a CBA-ba, vettem egy üveg unicumot, egy palack
friss tejet, egy rozs cipót, főtt füstölt tarját és egy pár debrecenit.
Vacsorára megettük a maradék Dömsödön készült csirkelevest.
Áronnal és Emőkével megbeszéltük, hogy mostantól Áron jobban
fog koncentrálni a sulira és ezért a zongora órákat heti kettőről heti egyre
ritkítjuk, viszont a második órára Áron helyett Emőke fog járni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése