Reggel csak sejtettem, hogy Áron mikor
indult el a suliba.
Én a reggeli után újratelepítettem a
Canon MP 495 nyomtatójának a driverét, hogy el tudjam küldeni Anika magyar
nyelvű Erkölcsi Bizonyítványának a beszkennelt változatát.
Tízkor felhívtam a doktornőt az INR
eredménye miatt. Azt mondta, 2,37 ez ideális, csak így tovább.
Egész délelőtt rossz volt a kedvem a
tegnap történtek miatt. A Duolingóra is csak kora délután került sor.
A fűtést minden esetre bekapcsoltam
Dömsödön, mert még az is lehet, hogy lemegyünk.
Amikor Áron
hazaért én már majdnem teljesen kész voltam az indulásra. Az első mondata az
volt, hogy Ő tegnap megbeszélte Emőkével, hogy most a történtekre való
tekintettel a legjobb lenne, ha ma nem jönne velem Dömsödre, hanem otthon
maradna és akkor legalább a szobáját is rendbe tudná tenni.
Egy percig sem
ellenkeztem, ha ő ezt így szeretné, akkor legyen így. Nem telt bele öt perc
betettem minden kosarat, táskát, no meg a Mannát és már indultam is.
Az első utam most
is a TESCO felé vezetett. Azt a kevés dolgot, amit terveztem (konyhai papírtörülköző,
sertés oldalas, grillcsirke sör) megvettem. A gyors kajáldában ettem egy szecsuani
csirkét sült tésztával és már indulhattunk is.
Arra csak kevés
volt az esélyem, hogy a Kiskunlacházai Gumipont még nyitva lesz, pedig ennek a
bal első kerék problémának szerettem volna mielőbb a végére járni.
A műhely már zárva
volt, de a főnök még bent túlórázott. Azt mondta, hogy jöjjek holnap délelőtt
és akkor megnézik, mi a probléma és megoldják.
Már sötét volt,
mire Mannával a bázisra értünk. Ő természetesen elment csavarogni.
A fűtés jól
szuperált.
Bekaptam egy
unikumot és levagdostam egy adag áztatni valót és be is áztattam, majd
lefeküdtem.
Áron nagyon hiányzik a képből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése