Mélyen aludtam, amikor Áron elhagyta a terepet.
Igyekeztem, hogy minden reggeli programommal végezzek, mire Balázs
telefonál. Így is történt és még a reggelizés is belefért, sőt a szétszedett WC
öblítő tartály alkatrészeit is be tudtam tenni Emőkétől kapott 20 %-os ecetbe,
hogy vízkőtlenítsem.
Balázzsal ½ 11-re
beszéltem meg a találkozót MOM Park-ban.
A 139-es busszal éppen időre odaértem. Ott elintéztük a pénzügyeinket és
elvitt a Háros utcai házhoz, ahol az új lakást megvették.
Egy kicsit beszélgettünk, Judit készített egy finom kávét és Balázs nekünk
ajándékozott egy Epson DX 4450-es nyomtatót, majd hazahozott egészen a
Gazdagréti térig.
A kis kínaiban ebédeltem, majd kinyomtattam három példányban egy új Matek
Feladatsort, mert Krisztának az volt a kérése, hogy a fiúkkal ma a német
helyett Matekot gyakoroljunk.
Egyetértettem, mert négy nap múlva (16-án szombat reggel kell megírniuk
a felvételit).
Amikor Áron hazaért, azt kérte, hogy a német gyakorlásig – ami ma matek
lesz – hagy skype-oljon a Leventével és majd utána ül le tanulni. Nem voltam
elég szigorú és belegyeztem.
A feladatsor megoldása elég jól ment. Mind a hárman 40 pont fölött teljesítettek
az elérhető 50-ből. Kriszta jött a fiúkért és ½ 6-tól még 6-ig beszélgettünk.
A baj csak az, hogy Áron a megállapodást nem tartotta be és 6-tól 8-ig, –
amíg fel nem emeltem hangomat -, tovább folytatta az Interneten a játszást. Már látom előre, hogy előbb-utóbb el fog szakadni a cérna.
Még megkértem, hogy szaladjon le a CBA-ba tarjáért, hogy holnapra tudjak
neki tízórait csomagolni. Áron le is ment, de tarja helyett borjú párizsit
vett. Szerintem az nem olyan jó, mint a tarja, de ha ezt szeretné, akkor
legyen. Lent összetalálkozott Emőkével és megígérte neki, hogy visszamegy hozzá.
Nem örülök neki, hogy Emőke, betegen ebben a nyirkos időben lent van.
Amikor Áron feljött elosztotta háromfelé az amerikai mézes csirkét. és 1/3-ot
átvitt Emőkének.
Elkészítettem a holnapi tízórait. Áron kérésére csak úgy tudtam emelni a
mennyiséget, hogy a második szendvics
nem zsemlében és nem tarjával készült, hanem rozskenyérrel és lecsókolbásszal,
de abba is jutott lapsajt. Áron reklamált, amire dühömben csak annyit mondtam,
ha nem tetszik, dobja ki.
Adri jelezte, hogy holnap reggel a Bogi iskolai fuvarja és az autószerelő
között felhozná a navigációs kütyüjét a 2009-es térképadatok frissítésére és az
unokatestvérének a notebookját, hogy telepítsek rá egy Windows 7-et.
Későn feküdtünk le, de én még ½ 1 után benéztem Áron szobájába és Ő még
mindig a számítógépen lógott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése