A ½ 12-es felkelés Dömsödi rekord.
A reggeliben nem csupán bundás kenyér, főtt-füstölt tarja, sajt, hónapos
retek, hanem grill csirke combok is voltak.
Áron kora délután 1-ig hozzá se nyúlt a feladatsorokhoz, ezért felhívtuk
Emőkét, akivel megállapodtak a ma délutáni programban.
Igen ám, de közben megjött Levente, aki az egész délelőttöt tanulással töltötte
és ezért Judit átengedte egy órára játszani Áronhoz, aki ma még semmit nem
tanult. Zavaros a feltételrendszer, amiben magam is alig tudok eligazodni.
Délután korán kellett elindulnunk ahhoz, hogy Áron ½ 6-ra odaérjen az
angolra. Igaz, hogy Kriszta azzal kívánta jutalmazni a Kührner ikreket, hogy
miután egész délelőtt a felvételire készültek, elvigye őket a Star Wars 7
bemutató filmelőadására. Erre persze
Áront is meghívták, aki egész délelőtt semmit sem készült a feladatsorokból.
Azt terveztük, hogy ½ 4-kor indulunk, de ebből semmi nem lett, mert Áron
megbeszélte a fiúkkal, hogy elég ha ½ 6-ra odaér, mert a mai külön angol elmarad és onnan
mennek a moziba.
Emőke külön megkért, hogy az ónos eső miatt a jeges úton nagyon lassan,
óvatosan jöjjünk. Ehhez képest végig száraz volt az út hazafelé.
Áront kitettem a Krisztáéknál és én mentem tovább a Nóra nagyihoz. Vittem
neki a zöld kupakos kávét és egy kisebb tejfölös vödörben a tejfölös bablevest.
Nagyi azzal fogadott, hogy nincsen jól és becsípődött a dereka (amivel persze
nincs egyedül), Ma még nem evett semmit, mert üres a hűtő. Ehhez nagyon jól
jött a kis vödör bableves, amiért nem győzött hálálkodni.
Az ottlétemkor hívott Kriszta, hogy akkor Ő a két fiú mellé Áront is
elvinné a moziba, engedem-e.
Mondtam, hogy tudomásom van róla, mivel Áron ezt
már Olivérrel megbeszélte ma délután és a mozijegyre is adtam Áronnak 3000.-
forintot.
Hazajövet nagy rend és tisztaság fogadott és már csak magamat és Mannát
kellett ellátnom, mert egy szem macskakaja sem volt itthon. A CBA vasárnap
zárva van, ezért a felmelegített grillcsirkén osztoztam Mannával.
Utána ½ 9-kor leültem blogot írni és vártam, hogy mikor ér haza Áron.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése