A reggeli annyira elmaradt, hogy mire lekászálódtunk, már hozzá is
kezdhettem az ebéd készítéséhez.
Megmelegítettem egy nagy adag mélyhűtött zöldséges húslevest és kirántottam
a megmaradt cukkinit. Azért annyira hideg még nem volt, hogy ne a kúp alatt
ebédeljünk.
Írtam egy kicsit a blogot és a GearBest-nél megreklamáltam az okos órát,
ami még mindig nem érkezett meg.
Áronnak szóltam, hogy kezdjen el készülődni, mert lassan elindulunk
hazafele. Már Mannát sem engedtem ki, mert a végén majd nem találom.
Délután átjött Levente, akinek mondtam, hogy mi már lassan indulunk haza
Budapestre. Erre Áron előállt a javaslatával, hogy ha én szerda este, vagy
csütörtök reggel amúgy is jövök, akkor, hagyjak itt neki némi pénzt és Ő addig
hadd maradjon itt Dömsödön.
Nekem mindenképpen haza kellett jönnöm, mert vannak Budapesten elvégzendő
feladataim. Áron javaslatába úgy mentem bele, hogy megígértettem vele, hogy nem
fog egész nap a számítógép előtt ülni.
Tibor kérdezte, hogy ők akkor mit egyenek, mert neki nincs egy fillérje
sem. Nekem is csak a hitelkártyám volt a pénztárcámban és azon felül egy fillér
sem. Tettem egy kört és a kölcsönkért pénzből adtam Áronnak 10.000.- forintot
és Tibornak is 10.000.- forintot, azzal, hogy az ő részét majd akkor kell
megadnia Áginak, amikor már lesz munkahelye és fizetése. Egyebekben pedig mindenféle
nyersanyag van a kamrában, tele van a hűtőszekrény és a mélyhűtő kajával,
hagytam ott kenyeret és zsömléket és vannak ott gyümölcsök (nektarin, narancs,
grapefruit) és a meggy is most érik a Dunához kivezető folyosón, csak egy
kicsit oda kellene figyelniük. Ha ezen felül valamiben még hiányt szenvednének,
akkor szóljanak a Juditnak és ő biztosan segít.
Áron és Levi segítettek mindent bepakolni az autóba, és amikor már Manna is
bekerült, érzékeny búcsút vettem a fiamtól és elindultam, ők pedig elmentek
focizni.
Hazafele beugrottam a TESCO-ba. Vettem az esti leértékelésből grill
csirkét, Chicken nuget s-et és kenyeret.
Emőke mind a kettőnk érkezésének örült. Kértem, hogy a kenyérből, a
cseresznyéből és a csirkéből vigyen magának.
Este még megnéztem a Franciaország – Izland mérkőzést. Szerintem nagyon jó
meccs volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése