Reggeli után még elvégeztem egy Duolingót. Most, hogy Áron az Apáczai
gímiben bejelölte magának, hogy az angol mellett második idegen nyelvként az
olaszt szeretné felvenni, nekem is el kellett kezdenem az angol mellett az
olasz nyelvet tanulni, nehogy már Áron lenézzen.
Elindítottam egy adag nagymosást.
Utána elindultam a MOM parkba, hogy a UPC Ügyfélszolgálaton megvegyem
Norciéknak a két darab nano SIM kártyát. Az ügyintéző hölgy nagyon kevesen
fogadott és egy fél órán belül mindent elintézett.
Onnan Nóra nagyihoz mentem, aki változatlanul jól van, de még sincs jól,
mert nagyon gyenge és szédül. Ittunk egy
kávét, beszámoltam neki arról, hogy Áron erősen elkezdte a köldökzsinór
elvágását és önállósítja magát.
Itthon Mannát felhoztam. Első szóra jött. Evett, ivott, azután közölte,
hogy megint le szeretne menni.
Kiteregettem a kimosott ruhákat. Remélem, hogy Katika a takarítás mellett
elvállalja majd az ingek kivasalását is.
Közben jött egy pár soros levél a német Nyugdíj Intézettől, hogy 2016. július
1-től emelik az onnan kapott nyugdíjamat 4,24 %-kal (nem 0,9 %-kal) és közben
elfelejtették megírni, hogy: „Németország jobban teljesít!”
Ebédre megmelegítettem a grill csirke egy részét és kenyérrel, kovi ubival
falatoztam belőle. Utána egy doboz Kozel sör.
Este az Ausztriai Forma 1 ismétlése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése