Nem is ébredtem fel, amikor Áron
elindult a suliba. Gyors reggeli után délelőtt legurultam a Nissan Centrumba
(alig több mint 1 km) egy kis töltésre.
Délelőtt egy angol könyvet kezdtem el
olvasni (Susan HOWATCH: Heartbreaker - A Szívtipró) Nem ment valami gyorsan, mert közben néhány szót meg
kellett nézzek a DoubleDay Dictionary-ban. Amikor Emőke kora délután hazajött,
neki is azt ajánlottam, hogy a legcélszerűbb, ha Angol – Angol szótárt használ
a könyvolvasáshoz, mert az Angol – Magyar szótár használatánál már csak a
Google fordító a hasztalanabb.
Miután Áron hazajött, az iskolából, kezdtem
készülődni a Szülői Értekezletre.
A Szülői délután ötkor kezdődött, így
azután megint sikerült autóval belefutnom a csúcsforgalomba és az „egyetlen
szabad parkolóhely sincs” csapdába. Nagy nehezen értem csak oda pont ötre.
Ahogy azt annak idején az iskolában és
az egyetemen szoktam, kértem a mögöttem ülőtől egy lap üres papírt és egy ceruzát. „A
kutyából nem lesz szalonna.”
Az osztályfőnöknő és a többi tanár
ismertetései érdekesek voltak. Az már egyáltalán nem volt meglepő, hogy a
magyar ingyenes oktatás úgy kezdődik, hogy néhány ezer forint tanszer
bevásárlása után a Szülőin beszednek erre-arra (fénymásoló ellátmánya, papír és
tóner, 12.-ikesek ballagásának költségei, az osztályterem kifestése, Szülői
Munkaközösség, stb.) 37.000,- forintot, majd közlik, hogy a 27.500.- forintos
csekket a tankönyvekre, majd kedden viszik haza a gyerekek. Kéretik minél
hamarabb befizetni. Az ebédet már befizettem egy hete, de a kinőtt tornacuccok
és egyebek még csak most következnek. A szeptember alsó hangon gyerekenként +
100 ezer forint.
A Samó, a Leó és az Arti (Janka még nem
jár iskolába) mindezt ingyen kapják Bristolban, hozzá még egy notebookot és a
háromszori étkezést. Persze az Egyesült Királyság nem teljesít olyan jól, mint
Magyarország, és nincs is annyi stadionjuk és nem is lesznek lőtereik sem, ezért
mindez érthető.
A szülői értekezletről hazaérve először
beszámoltam az ott hallottakról, majd belekeveredtem az Áron és az Emőke
közötti vitába, aminek megint a notebook elkobzása lett a vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése