Derült, de hűvös az őszi reggel. Áronnak
még szóltam, hogy ne felejtsen vinni magával egy szem körtét.
Norcival sikerült beszélnem viberen.
Most éppen egy kórházi kivizsgáláson van. Nagyon aggódom érte, de remélem, hogy
mihamarabb felépül.
Hova vezet a rövidtávú memóriám romlása?
Eddig csak a kulcsot, a mobilt és a szemüvegem nem tudtam, hogy hova tettem, de
ami ma reggel történt az a hülyülésem csúcsa. A reggelinél nem volt elég meleg
a tejeskávé, ezért betettem a mikróba és rányomtam harminc másodpercet.
Térültem, fordultam, közben lement a harminc másodperc és kezdtem keresgélni,
hogy hova tettem a tejeskávém. Mindenhol megnéztem, amerre jártam, de sehol.
Végül a mikró sípolása jelezte, hogy már rég készen van a melegítés.
Azt hiszem, hogy a szemüvegemre is fogok
szerelni ilyen sípolót vagy egy TrackR-t.
Áron korábban ért haza, mint ahogyan azt
előzetesen tervezte, mert az utolsó óra elmaradt. Ennek örültem, mert akkor
korábban indulhatunk Dömsödre. Kértem, hogy segítsen mindent bepakolni és induljunk.
A TESCO-hoz érve azt javasolta, hogy ő
viszi vissza a tele bevásárló kocsit a PET palackokkal, én pedig menjek addig
vásárolni, de azért adjam neki oda a kocsi kulcsot, mert ő biztosan hamarabb
fog végezni, mint én. Eddig rendben is lett volna. Be is mentem és gyorsan
megvettem amikre gondoltam és amikor mindent berámoltam az autóba észrevettem,
hogy öt autóval odébb ott volt félretolva a PET palackokkal teli bevásárló
kocsi, Áron pedig az autóban ült és kütyüzött.
Kérdeztem, hogy mennyit kapott a visszaadott
palackokért és a sörös dobozokért. Azt mondta, hogy 90.- forintot. Ekkor
elszakadt a cérna. Odaadtam neki a pizzát, amit bentről hoztam és kértem, hogy
üljön föl a TESCO buszra és menjen haza. Nem tudok, és nem akarok
tisztességtelen (hazug) emberekkel egy légtérben élni.
Áron vitte a pizzát és a táskáját.
Én betoltam a bevásárló kosarat és 310.-
forintot kaptam a visszaadott palackokért. Amikor visszatértem az autóhoz,
számomra akkor derült ki, hogy nincs hozzá kulcsom, mert az Áronnál maradt.
Elsétáltam a TESCO buszhoz, de Áron nem volt a buszon, viszont a busz 10 perc
múlva indult. Nem volt más választásom, mint hazamenni vele és remélni, hogy
amíg visszaérek senki nem jön rá, hogy az az autó nincs bezárva és tele van
minden ellopható dologgal.
A TESCO buszról átszálltam a 8-as
buszra, amikor Áron hívott, hogy nála maradt az autó kulcsa. Kérdeztem, hogy
amikor erre rájött, legalább akkor visszament-e és bezárta –e az autót. Természetesen
nem.
Hazaérve le kellett mennem a postára egy
csomagért és Áron odahozta a kocsi kulcsot. Nem volt kedvem hozzá, hogy
elkezdjek vele veszekedni vagy vitatkozni, csak elindultam vissza a TESCO
parkolójához (8-as busz és a TESCO busz).
Nagy szerencsére az autóhoz nem nyúlt
senki.
Dömsödre leérve először Mannát engedtem
ki a szabadságára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése