Áron időben elindult. Nekem csak annyira kell igyekeznem,
hogy ½ 11-re érjek be a német társalgásra. Majdnem sikerült. A csapat teljes
volt. Szinte mindenki szereti ezt a másfél órát. Zsuzsa ezeket a csütörtök délelőtti foglalkozásokat jül csinála, én pedig nagyon őrködöm afölött,
hogy a meglévő német tudásomból, minél kevesebb vesszen el.
Reggel felhívtam a Sony szervizt, hogy a szakembertől
megkérdezzem, hogy a Sony VAIO-nál az indításkor milyen billentyű kombinációval
érhetem el a BIOS-t.
Hazafele a Márton Áron téren megszakítottam az utat és
vettem egy csülkös babgulyást. Itthon a CBA-ban vettem tejfölt, angol szalonnát
és hagymás cipót. A bableves melegítésekor tettem bele egy mokkás Erős Pistát,
tálaláskor pedig egy evőkanál tejfölt.
Áron négy óra előtt érkezett haza, de csak az Internet
érdekelte. Háromféle kaja van a hűtőben, ő döntheti el, hogy melyikből
vacsorázik.
Emőke átjött, hogy beszéljen vele a szobájában fellelhető
rendetlenségről, de az majd csak később fog kiderülni, hogy milyen eredménnyel.
Vacsorára megettem a maradék túrós csuszát a sült angol
szalonna kockákkal.
8 óra után még megnéztem az M1-et, de minek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése