Tömegközlekedéssel haza

Reggel 8-kor ébredtem.

Hiába tudom az eszemmel, hogy Manna nincs, azért mégis vetek egy pillantást, hogy nem fekszik-e ott a lábamnál, ahol szokott. Azután rögtön rájövök, hogy ez egy hülyeség, mert akkor már ő ébresztett volna, hogy: „Hékás, felkelés, menjünk le, adjál valamit enni meg inni és engedj ki, mert odakint süt a nap, csiripelnek a madarak és nekem ott dolgom van.”

Kimegyek a fürdőszobába és ott találom a fehér tálkáját, amiben utoljára vizet adtam, amikor a sarokba húzódva a hideg kövön feküdt, de nem teszem el, mert ez egy mementó. Hiába tudom, hogy nem kellene, de sírok.

Hirtelen József Attila két sora jut az eszembe a „Kései sirató”-ból:

„A gyereknek kél káromkodni kedve -
nem hallod, mama? Szólj rám!”

Elutaltam a SUN Contracting AG-nek az 1000 €urót.

Délután gyalog, illetve tömegközlekedéssel indultam Budapestre. Alul-öltözve fáztam is egy kicsit.

Áron megelégelte a szobájában a kuplerájt és átköltözött a nappaliba. Ott megágyazott magának és most ott vannak a tányérok és a palackok. Kérte, hogy most ott ne nézzem meg a TV híradót, mert pihenni, gyógyulni szeretne.

A konyhában megpróbáltam némi rendet csinálni. Kirámoltam a mosogató gépet és elindítottam egy új mosogatást.

Áron készített egy új adag teát (nekem is). Nagyon finom volt.

Vacsorára megettem az Áronnak és Emőkének itthon hagyott tejfölös csirke pörköltöt, amihez hozzá se nyúltak.