11 óra után lementem a háziorvosi rendelőbe. Megkértem
Lenkét, hogy írasson fel nekem a doktornővel Alfugent és adjon egy időpontot,
amikor a doktornővel megbeszélhetem a gyógyszer kiviteli engedélyeimet. A
január 3.-a ½ 9-et javasolta.
Kiváltottam a gyógyszert és a „Szomszédok”-ban ettem egy
finom zöldborsó levest.
Nagyon termelékeny voltam az angol anyagok letöltését
illetően.
A Banggood-nál megrendeltem a Jozsóéknak a Teclast 30-as
tabletet, de az valószínűleg csak újév után érkezik majd meg.
Délután tanácstalanságomban elfogadtam Bélától a tippet,
hogy mit készítsek vacsorára. Részletesen elmagyarázta, hogy ő hogyan készíti a
rakott káposztát.
Lemenve a CBA-ba, kis pályamódosítással nem káposztát
vettem, mert azok túl nagyok voltak, hanem kelkáposztát, rizst, darált sertés
combot és tejfölt.
Nekem nem sikerült fél óra alatt elkészíteni, mint Bélának,
de elkészült.
A rakott káposzta rétegei a következők: Legalul dinsztelt
hagyma, egy kis víz, utána apróra vágott kelkáposzta, majd főtt rizs, rajta
darált fűszerezett (só, vöröshagyma, fokhagyma, őrölt fehér bors, őrölt fekete
bors) sertéscomb. Azután újra előröl (egy sor nád, egy sor fing). A legtetején
lett tejföl és reszelt sajt.
Mindezt a mikróban jól összefőztem és utána a
sütőben kapott felülről egy grillt.
Áron telefonált, hogy kb. 10-re ér haza és ne aggódjak.
Emőkével ketten láttunk a vacsorához, ami nagyon finom lett.
Egy kis Egri Bikavért ittunk hozzá
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése