Sikerült Áront az ünneplő ruhás csomaggal útnak indítani és csak utána kezdtem reggelizni.
Reggel a bányában kezdtem. délelőtt egy eredményes táryalás, amit utána nem tudtam megbeszélni a főnökömmel, mert nagyon be volt havazva. Azt kérte, hogy erre térjünk vissza majd januárban.
Áronnak tervezett karácsonyi ajándék gépét megpróbáltam egy kicsit felhízlalni, de ez nem ment. A számítógét nagyon gyenge, de elsőre szerintem jó lesz és amikor már látom, hogy ésszerűen használja, akkor még mindig ráérek egy erősebb, modernebb gépet tenni az asztalára.
Hazafele beugrottam a TESCO-ba, eredetileg csak egy hatos pakk ásványvízért, de azután lett belőle 3 kg lazacfej is.
Eszter angolóráját későbbre tettem, mert délután ötkor kezdődik a sulival szembeni református templomban a karácsonyi műsor, amiben Áron több számban is fellép. Leszámítva a gyenge technikát nagyon jó volt az előadás. Az elfogult apának a IV. C. verses összeállítása teszett a legjobb. Áron az énekkarban is szerepelt. Többször összekacsintottunk.
Hazaérve először megvacsoráztattam és csak utána kezdtünk angolozni Eszterrel. angol után rábíztam a három kiló lazacfejet, részletesn elmagyarázva, hogyan kellene halászlének és rántott lazacnak előkészíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése